Kasza Béla: Képzeletem lázán
Fenséges lucfenyő áll
a konyhaablakomnál.
Ha táncba viszi a szél,
felém nyújtja ágát, kezét,
s én megértem bolondságát,
szabadságát és kegyét.
Arrább, a városon túl,
amikor víg eső hull
vagy száraz álmok szomja dúl
a sárga földeken
meg a fekete akácos mélyén;
az én istenem ölbe vesz,
s nem létező lányos tanyák
suttogását
hallom képzeletem
révén, lázán,
hogy ne maradjak árván.
Fehér szívdobbanásom
harangként félreverem,
hadd hallják meg,
vigyék hírül új tavaszok,
és - jó reggelt! - köszönjön rám
egy kecses ívű, eltévedt szerelem.
Így hordom szakadt, de merész valómat
- az ablak mellől el nem mozdulok,
csak ha majd dörömbölnek édes dobok -
ajtót nyitni a várva várt jónak.
