Kasza Béla: Keszthely
A kikötőben flörtöl
a hajammal a szél,
fehér foltos kék az ég,
nem szürke acél.
A víz meg haragzöld,
balatoni dallam,
dicsérem az istent
tétova szavammal.
Hajót küld a távol,
érkezik sok vendég,
kikötik a szkúnert,
a motorost, a dereglyét.
Vén arcom csupa csók,
a napsugár kedvese,
szívem e szép tájnak
s városnak szerelmese.
Nem tudom, ki vagyok,
minek jöttem, honnan,
csak a szabadságban hiszek,
nem a rút robotban.
Mit mond a mosolyom,
mitől ilyen széles?
Keszthely sosem mostoha.
Nekem Keszthely édes.
