Kasza Béla: Legszebb könnyeim
Nem volt más, csak szív az árva pocsolyában,
néhány kusza árnyék, fájdalom-tünet.
Felébredt a szél, megrázta magát
s a mélyből égbe szökött a vágy, a lendület.
Versek gyalogoltak derékig a sárban,
nem tudták, hova, és én sem, hogy minek.
Akkor csillagok szálltak alá a magasból
és szerelembe vitték szép könnyeimet.
