Kasza Béla: Locska, havas délelőtt
Locska-pocska úton megyek,
balról temető a dombon,
égnek mered egy kőkereszt,
rátestálom minden gondom.
Mélyen alszik a vén akác,
görbe ágán varjú károg:
Én vagyok a legszebb madár!
Aztán elszáll néma szárnyon.
Kis fakereszt, jámbor, szerény,
görnyedezik, nincs más dolga.
Sóhajt, hisz a tél oly nehéz,
földbe, hóba belenyomta.
Megyek tovább. Locska álom
lett bennem a nagy fegyelem.
Havat gyúrok, harapdálom,
s mert jólesik, le is nyelem.
