Kasza Béla: Megbocsátó versek
Palackból engedtem ki akkor a szellemet,
mert verset írtam egy kiselefántról.
A legelső naiv versemet,
később még kétezret mindenféle másról.
Kidobtam néhányat, lehet, úgy hatszázat,
majd a vigasztalan verses vágyat
az írásról áthelyeztem az olvasásra.
Az emberek, akik általában
tudnak örülni versnek, dalnak,
nem is ismernek engem,
így verset tőlem nemigen szavalnak.
A verseim viszont nagyon is szeretnek,
akár az örök álmok,
és én, szürke szavú, balgatag poéta, léha
örököse összes felmenői vérnek;
örülök, ha a verseim elkísérnek,
amikor árva utakon poroszkálok,
és megbocsátják, hogy velük néha
én magam is mostohán bánok.
