Kasza Béla: Megyek valahová
Lázadok a bennem lévő kitárulkozó költő ellen,
mert ezt igényli a sérült lélek, bár ellenkezik a szellem.
A szerelem pedig ázott vérpad, mert évtizedek vertek
s nem kedvemért színesednek rügyfakadó, lázas kertek.
Elszököm a világ elől és csupán az április
elseje hiányol majd, ha bolond kell és szenilis
maga köré, magába, ördögnek és istennek.
Fönt a felhők is csak masíroznak, mennek, mennek.
Mégis én vagyok e tavasz fejedelme, királya.
Megérint az útszéli csalán gyalog növekvő bája,
s ha már megyek, s minden bajomat és a szerelmet is viszem,
valahová csak megérkezem, ahol várnak, azt hiszem.
