Kasza Béla: Miből lesz a hajnal
Rég nem gyújtok senkiben semmilyen lángot,
versek mégis szólnak szívemen, eszemen.
Szavakba mártom a rohanó világot,
a szelíden sétálót is számra veszem.
Nyáron a napsugár ad mámoros csókot,
zord télnek derekán madárdalként fázom;
ölbe vesz egy álom, elgyengít, mint óbor,
úgy szédülök át a vágytalan halálon.
Aki sose voltam, az leszek utána,
kartoték és akta, üres történelem.
Ha lelkem mégis túlél, Istennek hála,
hajnal lesz belőle tavaszi egeken.
