Kasza Béla: Palotás
Domboldalon füvek, füvek közt virágok,
a dombnak aljában sekély, lusta árok.
Eltévedt eperfa bámulja az eget,
jókedvű, nyárvégi napsugár integet.
Epertől részegült darazsak duruzsát
hallgatja az unott, mélázó délután.
Övé most a pálya, az alkony még messze,
de mit ér az egész, ha nincsen szerelme.
Fuvallat ébredez, tovaszáll az álma,
szél támad, lesz ebből gyönyörű szép gála.
Mozdulnak a fények, mozdulnak az árnyak,
a virágok a széllel palotást járnak.
