Kasza Béla: Pipacsból és vérből
Koloncos tegnapom naponta elkísér,
hittelen reményem semmi jót sem ígér.
Holnapot tervezek álmatlanul,
vékony a gondolat, szavakra hull.
Fogyaték vagyok, képzelt ragyogás,
teljesség helyett pusztán csak homály.
Ha szürke tükrömben gyönyörködök,
visszabámulnak mind a könny-ködök.
Apámtól, anyámtól tanultam szeretni,
minden vagyok tehát, ugyanakkor semmi.
Dübögnek fejemben agytépő dobok,
meghasadt szép szívem vad szélben lobog.
Lobogjál bátran, szent vagy és lator,
tépett virágú fénnyel illatolj,
ölelj meg tisztákat, gyermeki jókat,
a kedvükért szeresd, dalold a szókat!
Énekelj madarat, álmot meg vágyat,
napfényre csókokat, ötvenet, százat,
és ha a halálod előtör a mélyből,
fess hajnalt az égre, pipacsból és vérből!
