Kasza Béla: Pipacsoló
Bánatfelejtő pipacsos reggelen
mutatom az égnek mindkét tenyerem.
Ráhull ifjú napfény, imát mormoló,
és szertelen csókjával szél, a bohó.
Mosolytalan még a széles búzaföld,
nem sárgul, kékesen, fátyolosan zöld,
még sincs oka rá, hogy fakadjon sírva,
gátja a pipacs ezer piros szirma.
Mert a pipacs álom, szárnyas szerelem,
könnyű ölelésben búmat feledem,
vagyok a május fogadott testvére.
A pipacs táncol, vörösen lengedez,
felkapja lelkem, ébredő szellemem,
s ragyog, mint vad csókok szépséges vére.
