Kasza Béla: Reggelre rigókat remélek
Sötét az éj...
a csönd is hallgat
s az éjfél is fél...
Most ébredtem,
mellettem magányom hever
majd felül,
felém fordul kelletlenül.
Ő sem tud aludni,
s hogy mi jár a fejében,
jó lenne azt tudni.
Talán tervezi,
hogy itt hagy engem,
világgá megy.
De csak ül,
mint sötét hegy,
mint antivagány szikla.
Mi lehet vajon
e száraz magány titka?
Ó, csak vinné el
a titán hajnal,
és váltaná fel
rigó-szelíd,
vidám dallam,
száz meg ezer
vagy százezer!
De még éjfél,
nehéz teher.
Akárhogy is van,
csakazértis élek.
Reggelre rigókat remélek.
