Kasza Béla: Repcés határban
Hallgatást mormol a repceszín alázat,
kótyagos szellőkben bujkálnak a vágyak.
Felhők ölelkeznek alkonyat kedvére,
csókjuktól elered szürke szívük vére.
Zöld-sárga határban hófehér keresztek,
madarak némulnak, az esőbe vesznek.
Szemem szabadon száll, virág, mint a tenger,
teleszívom magam kóbor szerelemmel.
Tarka szoknyás mezők díszei e földnek,
könnyedén áztatják égből hulló könnyek.
Botladoz a lábom, képzeletem szalad,
lehet, hogy leírom egy-két gyönge szavam.
Trónokkal kecsegtet néhány merész álmom,
de még azt se tudom, hol kellene hálnom.
Szótlan mind a repce. Miért venném zokon?
Aludni ott fogok fent, a csillagokon!
