Kasza Béla: S. O. S.
Sosem voltam képes
tépdesni a lombot,
inkább csókra gyúltam,
ha a rügy kibomlott.
Szél cibálta felhők
hancúroztak felettem,
önfeledt örömmel,
tiszta szívvel nevettem.
Tarka kedvű tavasz
homlokomon táncolt,
ifjúság szép tüze
szemeimben lángolt.
Rám nyitotta ajtaját
boldogság kilincse,
körülvett a valóság
ezerféle kincse.
Sikert a múló idő
felettem is arat,
őszbe fordul testem,
siratja a nyarat.
Lelkem szelídül,
formálja a félelem,
büszkeségem elmúlt,
viselem szégyenem.
Halmazati hibák,
gyengeségek vállamon,
próbálok még szállni,
bár ólomsúly szárnyakon.
Jó érzéssel remegnék,
de nincs édes mámor,
sárból, porból vétettem,
azzá is kell válnom.
Jajgatás a mi jövőnk,
jövendöl a látnok.
Bűnt örökölt ösztönünk,
farkastörvény-átok.
Múltban fogant tévelygés
a jelent mérgezi,
pusztulásba rohanunk,
semmi se fékezi.
Önzés szül szenvedést,
gyötrődést, kínokat,
gátja, hogy meghalljunk
színtiszta hangokat.
Eljön biztosan a
pokol-sötét álom.
Segítség! Segítség!
Én a fényre vágyom!
