Kasza Béla: Sirató leszek
Az éjjel elterült az eső az udvaron,
megölelni a reggelt kitárom két karom.
Bámulom a szelet, nyárfaleveleket fodroz,
súlytalanná leszek, így engem tenyerén hordoz.
Ez való énnekem, nem az istentelen robot.
Bánatom árnyékol, fogom hát, messzire dobom,
napfénybe vakulok, csókolni miért ne merném?
Alázatos vagyok, elnyerem Isten kegyelmét.
Egy napon levetem másfél ruhám, szégyenem.
Halálba versekkel, sérült faággal megyek.
Lágy fénnyé változik sok molekulám, atomom.
És akik maradnak, őket mégis én siratom.
