Kasza Béla: Szédült titok
Élhettél volna édes szerelemben... -
Csillagként, becsben. Mint legtisztább fárosz.
Kislány, Asszonyom, te jársz most eszemben,
mégsem kaptad meg, mire szíved vágyott.
Labirintus-úton minden lépted jogos.
Szerettek, bántottak? Tűz-fehér maradtál.
Lelkendezni, sírni biztattak az okok
s az Úristen végül túl korán adoptált.
Felmentem a hegyre, láttam ott nevedet,
a szépet, híreset egy présháznak falán.
Esztergomban történt, valamikor régen,
van az már harmincöt, negyven éve talán.
Akkor még nem tudtam, egyetlen vers miatt
a jövőben múzsaként szeretni foglak.
Ne tudja meg senki, ki voltál és ki vagy.
Szelíden szédülök ebben a titokban.
