Kasza Béla: Szeles, felhős időben
Halálomnak őszi napján
senki sem lesz velem,
lelkem mélyén dulakodik
szép hit és félelem.
Megyek már a sötét felé,
közben fénynek látom,
hívogat sok nem teljesült,
dédelgetett álmom.
Léptem alatt gyalogösvény,
kacskaringós, keskeny,
a rám váró veszedelmet
ettől elfelejtem.
A hegytetőn körülnézek,
ölelem a tájat,
négy égtájba csókot küldök,
irányonként százat.
Kinyújtózom, boldog vagyok,
így ölel a halál,
azt még hallom, jajveszékel
néhány apró madár.
Kiemelik néma szívem
angyalok vagy ördögök,
fenn az égen szél kedvére
felhősereg hömpölyög.
