Kasza Béla: Szép mesében kóborolok
Vékony, görbe lábaimon
gurít az idő tova,
létem egyrészt szerethető,
másrészt viszont mostoha.
Gyermek voltam és még most is
éjjel-nappal az vagyok,
akkortájt százan szerettek,
ma csak képzelt angyalok.
De a szívem égbe repül,
ha a tavasz szárnyat ad,
amikor a sápadt kedvem
balatoni lángra kap.
Amikor pár édes utód
- rangja gyermek, unoka -
rám mosolyog, Istent hirdet
szeme, szája, homloka.
E pár csoda az igazság,
meg a piros hajnalok,
szép mesében kóborolok,
nem lépek ki, maradok.
Nem kell siker, nem kell plecsni,
csak a szabad szívöröm!
Leborulok Isten elé,
ez a csendes köszönöm.
