Kasza Béla: Szerelem
Lábaim elé gurított
vörös szőnyegként
hever odaadásod.
Fejünk fölött a fán
harkály kopácsol,
arrébb patak kígyóz,
halkan csobog, az égen
kondenzcsík rohan.
Szívünk egymásban dobog –
s a végtelenbe zuhan.
