Kasza Béla: Szívem eszmél
Nem szeretem a vad telet,
megfagyasztja kezem, vérem,
lelassul most a lélegzet,
szürke vagyok, semmi fényem.
Mégis megyek, mendegélek,
előttem a havas határ,
bennem hallgatag remények,
reám károg néhány madár.
Észak felől a káprázat,
közeledik ezer angyal,
kiválasztok háromszázat,
nem törődöm már a faggyal.
Táncba kezdünk, zenél a szél,
meghalni hát mégsem fogok,
zúg az erdő, szívem eszmél,
lehet a tél bármily konok.
Így bűvöl el képzeletem,
felépítem újabb vágyam,
meglátogat még szerelem
melegíteni szobámat.
Gyermek vagyok, mosolyképes,
számból kihűl minden panasz,
amit várok, kedves, édes:
az őzléptű, csitri tavasz.
