Kasza Béla: Tavaszillat
Vágyakat felhő fölé
szöktető szerelem
szórja illatát.
Veszti prózai,
szürke szagát
a hétköznapok kedve,
a lírátlanság
már feledve.
Reményét önti
szép ívű szavakba,
meríti mindenét
vágy-fényű tavaszba,
érted mosolyog,
érinteni hív,
a szívért dobogó,
kalapáló szív.
