Kasza Béla: Tóti-hegy
Tóti-hegy, te édes-kedves,
nem óriás-terjedelmes,
esőverte alkalmakkor
felhő-könnyes csóktól nedves.
Tóti-hegy, te kedves, drága,
túracipőm ünnep-álma,
azt súgtad, hogy visszavárlak.
Úgy szeretlek, úgy imádlak.
Tóti-hegy, te szívtől fényes,
veled lenni oly regényes,
ösvényeden visz lendület,
szívdobogtat a szédület.
Tóti-hegy, te igaz gyönyör,
szeles hátadon henyélve
szívölelő szabadságban
merengek a messzeségbe.
Tóti-hegy, te bimbós, szelíd,
kamaszlánynak van ily bája,
rólad látni a világot
teljesül a szívem vágya.
Tóti-hegy, te örök-kedves,
panorámádba szerelmes,
aki csúcsodat reméli
s ott az Istent megidézi.
Ahogy cipelem keresztem,
Tóti-hegy, már eszem vesztem,
de most innen széjjelnézve
eldobom a búcsú-mélybe.
Tóti-hegy, jaj, mit is mondjak,
lehet szerda, péntek, szombat,
sorsom áldom és becézem,
mert érted is forr a vérem.
Nem tudom, hogy ki vagyok én,
alattam föld, felettem ég.
Hegyen állok, szívem részeg.
Megverseltem, megértsétek!
