Kasza Béla: Új bölcső
A magány, mely hétköznapokon sok-sok
fél éjszakán át kíméletlen kínzóm,
nagy ünnepekkor, amikor legjobban fáj a lét,
szívemet megkímélve szövetségre lép a sötét éjjel,
s hogy megtaláljam helyem, medve-álomra
hajtja fejem s mint valami édes-bús dalban,
szinte kéjjel találom meg nyugalmam.
Ott, akkor, a rozoga ágy önfűtéses melegében
már boldogít az öntudatlanság, a nem érzékelés
korántsem barbár kegyelmében részesíti
össz-sejtjeim koronás halmát.
Isten pedig, a szeretet-szorgalmas mester
új bölcsőt farag nekem, az ringasson el,
ne csak képzelt csókok és szavak álomvilága,
újjászülethessek, mert a teremtés értelme,
vágya, hogy a teremtett mindenségben
az én lelkemnek is legyen hazája!
