Kasza Béla: Vágyat és madarat
Ráncból van az arcom, mosolyom nem kerek.
Hová lett, ki voltam? Nem értem, bevallom.
Nem szeret valóság sem fényes képzelet,
nem szól vigaszt Isten, vagy csak én nem hallom.
Félek, hogy nincsen már velem semmi terve,
csóktalanság által leszek agyonverve;
naponta megölhet jó kenyér hiánya,
durvák kénye-kedve, madárdal magánya.
Félelem lopakszik szívem közepébe,
átnéznek rajtam, el a fejem felett;
meghalnak álmaim, s vadvirágok vére
szárad a réteken friss harmat helyett.
Semmivé foszlani ne hagyjatok engem,
mert hiszen százezer dolgot kell még tennem!
Szárnyalásra bírni vágyat és madarat,
leírni a legszebb, legtisztább szavakat!
