Kasza Béla: Vallomás
Hanyatt fekszem
ékes ég alatt
s rubin rügyek
s rubin rügyek
hajnal ízét
érzem a számban.
Így vagyok boldog!
Nem a szürke
szobában,
szobában,
hol minden
porszem másé,
és vizes-kötélnyi
bánatom egyetlen
málé,
vak és süket,
rokkant
sóhajtásé.
sóhajtásé.
Falak között
hideg, hamis
érzések is
kelnek bennem:
nem szabad semmit
sem tennem,
s helyemről,
a kurta kínpad
s helyemről,
a kurta kínpad
fénytelen,
lélektelen
űrjéből
lehetetlen
elmennem!
Piros, kék és
zöld inges lányok
nevessenek ki,
amikor mezítláb
durva kövek
közt járok,
közt járok,
őrájuk várok,
s vérző bokám
csendességét
magam is
csodálom!
1989.
1989.
