Kasza Béla: Virággá énekelem
A társadalom szélén remegek
még mindig, vagy már megint.
Barátom, az Úristen,
ha panaszkodom miatta,
ha panaszkodom miatta,
mondván, ezt ő nekem így adta,
megértően hallgat, néha legyint.
Így hát nem sírok, inkább veszem
súlytalanná váló, avarrá vénülő
testemet, május-álmodásban
oly sokszor vesztes véremet,
oly sokszor vesztes véremet,
hajnali kóbor gondolat szülte
friss versem drága sorait,
majd virággá énekelem
árva vadgesztenyefák lázas hűvösében.
majd virággá énekelem
árva vadgesztenyefák lázas hűvösében.
Aztán később, amikor már elfogy
minden hangom, hitem és kedvem,
teljességre törekvésem
lehullt falevelek alázatos álmaiba rejtem.
