Kasza Béla: Virágtalanul
Felemelt fő, szerelem, megannyi szép álom,
dédelgetett remények zord nyomortanyámon.
A kíméletlen idő ontja árva vérem,
hogy lehet, hisz óra, perc, barátom, testvérem?
Ronda lettem és szegény, ráadásul öreg,
nem segíthet ezeken versbe foglalt szöveg.
Nincs mit tenni ellene, előírt vad szabály,
szorongatja szívemet ordas kezű magány.
Porban hever jó hitem, önbizalmam sárban,
testem, lelkem csóktalan, fuldokol száz vágyam.
Belém rúgnak, taposnak ezer zsebű nagyok,
pedig minden ízemben én is isten vagyok.
Nem szól nekem se mosoly, se szembogár-fények,
megváltás lesz szívemnek, ha tőből kitépem.
Mért kellene maradnom ezen a világon,
hogyha nincsen kenyerem, ölelő virágom?
