A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 28. fejezet: SZAKMUNKÁSVIZSGA ELŐTT

- Kamilla, megint belefutottál a csodába - örült velem Zsuzsi. - Mindig különlegesen alakulnak a szerelmi dolgaid. Viszont, ha belegondolok, olyan felfoghatatlan, hogy az a tisztelendő bácsi, akihez hittanra jártunk, most férfiként ölelt téged, mert te annyira kedves vagy és jóságos, hogy beteljesítetted a legnagyobb vágyát.

- Ha ellenszenves alak lenne, ez sosem történhetett volna meg... ugye tudod? De kedvelem őt, és én is megkívántam. Igaz, csak azután, hogy elbűvölt a vallomásával... és a lelkemnek is nagy szüksége volt erre, hogy adhassak... Kapni is így jó igazán.

- És megint egy farkas... ez már nem véletlen, azt hiszem.

- Igen, mindhárom férfi, akinek odaadtam magam, farkas... - szóltam tűnődve. - Én a farkasok kedvese vagyok...

- Kamillám, azért nem szabad a többieket figyelmen kívül hagynod! Tudod... Farkas Zoltán dédelgetésétől is elérted a csúcsot... Neki is odaadtad magad... Az, hogy nem történt meg maga a...  az aktus, csak részletkérdés. Nem rajtad vagy rajta, hanem a körülményeken múlott.

- Gondolod?

- Tudom! Az övé lettél, fogd már fel! És ott volt Lóri is. Meztelenül az ágyban, összeért a testetek, simogatások, érintések történtek... ez is szex ám!

- Végül is... kedvemre volt mindez, izgalmas, édes játékok voltak.

- Egonról nem is beszélve. Ő is dédelgetett, szeretgetett... Ez is testi kapcsolat, nemhogy nem az!

- Igen, igazad van, de mégis más, amikor egybe forr a két test...

- Persze, az több, elismerem. De talán mégiscsak felveheted őket is a leltárba...

Ezen jót nevettünk, utána Zsuzsi mondta el, mi is van az ő szerelmi életével.

- Elcsendesedtünk... félek, nem ő az igazi... Talán meguntuk egymást.

- A lángolásban lehet szünet... de ha maga az unalom szó felmerül benned, akkor tényleg nem vagy boldog... Ő mondott valamit minderről?

- Nem merünk beszélni a kapcsolatunkról...

- Zsuzsikám, édesem, nem vagy boldog, most már ezt mondom!

- Tényleg nem vagyok...

- Gyere, átölellek... semmi baj. Beszélnetek kell, és ha valóban unalmassá váltatok egymás számára, akkor biztosan nincs bennetek annyi érzés, amennyi összetart... Akkor nem szabad erőltetni a kapcsolatot. Ugye beszélni fogsz vele?

 - Igen, beszélni fogok vele - és óriásit sóhajtott.

 

Az egyik nap összetalálkoztam Andrissal. Megöleltük, megcsókoltuk egymást, mint régi jó barátok.

- Szédületesen szép vagy, Millácska!

- Te is... te is nagyon jól nézel ki, Andris. Hazajöttél egy kicsit?

- Igen, már régen voltam itthon. Hiányoztak az enyémek. Te is... te is nagyon hiányzol...

- Ó, Andris... ne mondj ilyeneket!

- Igazat beszélek, nagyon hiányzol nekem.

- Inkább mesélj, mi van veled? Macával boldog vagy?

- Már nincsen Maca.

- Ez mit jelent? 

- Nem voltunk egy pár. Jól döntöttünk, hogy szétmentünk. És jött Csilla... tudod, én nem bírom a magányt.

- Értem, megértem. A magány megöli az embert.

Hallgattunk.

- Veled mi van? Van valakid, Millácska?

- Nem is tudom, mi van velem. Ha akarom, van valakim, ha nem akarom, akkor nincsen senkim. Csak azért, hogy legyen valakim, azért nem kell olyan, akihez nem fűz semmi... aki nem érintett meg valahogyan...

- Az bűn lenne, ha egy ilyen különleges és gyönyörű nő magányos lenne...

- Néha bizony bűnbe esünk... ilyen az élet, ilyenek vagyunk mi, emberek. Te tudod ezt a legjobban, Andris...

- Igaz… de hidd el, nagyon megbántam azt… édes Millácska.

Elengedtük egymást, mert a beszélgetés közben valahogyan megint csak átöleltük...

- Szép nyarat, Andris!

- Neked is, Millácska! Ugye most fogsz vizsgázni, júniusban?

- Igen, már készülök rá... vagyis inkább csak készülgetek...

 

Igen, készülgettem... Féltem, nem fog sikerülni, hisz nem tudok mindent, amit tanultunk. Ráadásul gyorsan mentek a napok egymás után, és sosem sikerült annyit foglalkoznom a vizsgaanyaggal, amennyit megterveztem vagy amennyit kellett volna. Mindeközben volt valami, ami még a vizsgától is jobban aggasztott. Befuccsolt  a naptáram... nem jött meg, aminek meg kellett volna jönnie már több napja... Uramatyám! Mi lesz most?

Felkerestem az atyát.

- Mi tetszik, kislány? - kérdezte Éva néni.

- Az atyával szeretnék beszélni.

- Melyikkel? Többen is vannak, tudod jól.

- Kálmán atyával.

- Mi a baj?

- Semmi... csak beszélnem kell vele.

- Azt hittem, valami baj van. De ha nincsen, akkor jó. Szólok neki mindjárt.

- Kamilla! - ragyogott fel Kálmán arca. - Mi járatban vagy, kedves Kamilla?

A házvezető néni érdeklődve figyelt.

- Atyám... gyónni szeretnék...

- Rendben, átmegyünk a templomba máris.

Nagyon izgultam… vajon mit fog szólni hozzá?

- Gyónom a mindenható istennek és neked, lelki atyám, hogy utolsó gyónásomtól fogva... vagy utolsó gyónásom óta... nem tudom, melyik a helyes... a következő bűnöket követtem el. Jaj, atyám... már nagyon régen gyóntam!

- Beszélj, gyermekem.

- Hazudtam... vétkeztem sokat, atyám... de sosem mások ellen tettem... sosem rosszaságból... csak mert kénytelen voltam akkor... éppen...

- Nem vagyunk tökéletesek, gyermekem. Az a fontos, hogy szeresd az Úristent és szeresd felebarátaidat is. Nem szabok ki penitenciát, hiszen biztosan megbántad a vétkeidet.... és... nem is biztos, hogy bűn az, amire azt mondják... ha azt szeretetből, jóságból követted el.

- Atyám... van még valami...

- Mondjad, gyermekem.

- Atyám, azt hiszem... úgy néz ki, hogy ön apa lesz...

A gyóntatószék túloldalán nagy csönd támadt. A rácson át épphogy láttam, hogy mozog a szája. Aztán halkan, de hallatszott a szó is.

- ...legyen meg a te akaratod, miképpen Mennyben, azonképpen itt a földön is. Mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, ámen. 

Ezután kilépett onnan és átjött az én felemre. Különös arckifejezése volt, elszánt, ugyanakkor mosolygott is.

- Kamilla, kedves...

Feltápászkodtam a térdelésből.

- Atyám?

- Kamilla, történjék bármi, nem hagylak cserben! Isten engem úgy segéljen!

- Mi lesz most, atyám?

- A gyermek az Úristen ajándéka. Elfogadjuk. Ugye te is... te is elfogadod...

- Atyám, ha áldott állapotban vagyok, anyává leszek.

Megölelt.

- Isten és ember előtt vállalom, hogy szeretlek! Titeket választalak, a szolgálatra kevés vagyok! Most menjünk a szüleid elé!

- Atyám, még ne! Várjuk meg a bizonyosságot.

- Jól van, várjunk még. De mindenről tudni szeretnék, minden napodról, szerelmem.

A karjaiban tartott, a gyóntatószék mellett álltunk. De mi áll most előttem? Mi vár rám? Pár nap múlva szakmunkásvizsgát teszek, közben azt is tudom, gyermeket hordok a hasamban, egy pap gyermekét... és megszületik a gyermek, és a pap kilép, civil emberként a férjem lesz, és élünk boldogan, míg meg nem halunk. Nem is olyan rossz kilátás ez... emberi életutat kínál. És előttem az egész élet... még csak tizenhét éves vagyok. Mire szülni fogok, már nagykorú leszek. Különben pedig minden csoda három napig tart. A szerelmet viszont megőrzöm és táplálom. Kálmán rendes ember, őszinte szívvel lettem az övé, nem alamizsnaként löktem elé azt a felejthetetlen ajándékot... Ebből az ajándékból lett Isten ajándéka. Kerek a világ, gondoltam minden bölcsességemmel, összes gyakorlatiasságommal, immár felnőttként.

 

Farkasok kedvese 28. fejezet: SZAKMUNKÁSVIZSGA ELŐTT hozzászólásai

Szólj hozzá

0.003 mp