Farkasok kedvese 31. fejezet: SZÍVDOBBANÁS EGY KECSKEMÉTI BÁLON
Zsuzsiék négy óra tájban jöttek. Mindjárt elmeséltem, ami történt, okuljanak a példámból.
- Én ugyan meg nem állnék neki - mondta határozottan Klári.
- Én szerettem volna... legalább egyszer... de ha ilyen, hát inkább nem is kell - döntötte el Irene.
Kati és Zsuzsi megértő volt velem, együttérző. Utóbbi karjaiban ki is sírtam magam elalvás előtt.
Még ott töltöttünk egy napot, fagyiztunk, kódorogtunk, kimentünk az állatkertbe is, de nem néztem meg a farkasokat. Viszont hazautazás helyett Kecskemétre mentünk Kláriékhoz, miután meghívott minket egy bál miatt, amiről nem szeretett volna lemaradni.
Már nem tudom, miféle bál volt, nem voltak nagyestélyi ruhák, mindenki szolíd, tisztességes, helyes ruhában volt.
Kati, Zsuzsi, Klára, valamint egy kecskeméti és egy Kecskemét környéki csaj, no meg persze én, ez volt a társaságunk. A fellációról meg a kunillinguszról beszélgettünk... csajok egymás közt. Szerencsére nagy életigenlésemnek köszönhetően és Zsuzsiék baráti segítségével már túl voltam a megaláztatáson, a török hapsi okozta csalódáson. Így aztán nem maradtam kívül az izgalmas témán.
- Hát, csajok, szerintem itt, nálunk, Bács-Kiskun-megyében ez nem szokás - jelentette ki a kömpöci lány, mi pedig jóízűt nevettünk e megállapításon.
Akkor egészen váratlan dolog történt.
- Szabad egy táncra, Kamilla?
Wolf Andris állt előttem teljes valóságában, nem ám egy álomkép.
- Jó estét a hölgyeknek! Gyere húgom, hadd csókoljalak meg!
Összeölelkeztek a testvérek, és persze mi is. Andris pedig máris vitt a táncba. Valami lassú, andalító szám ment éppen, és én becsuktam a szemeimet is, ahogy átölelve táncoltunk. Könnyű, felemelő, nagyon kedves percek voltak ezek, biztonságban, jó kezekben éreztem magam. Andris sohasem lesz számomra közömbös.
- Bemutatlak Csillának - mondta a tánc végén és oda is vezetett a párjához.
Legörbült a szám, elszállt az előbbi csoda...
- Átugrottunk ide, Kecskemétre, és bár tudtunk erről a bálról, nem terveztük, hogy eljövünk, de mégis eljöttünk - magyarázta, majd bemutatott Csillának, akivel meg is csókoltuk egymást.
Nagyon szép, csinos lány volt, talán három-négy évvel idősebb tőlem.
- Mindjárt jövök vissza, drágám, de még egy táncra Kamilláé vagyok, az én kedves, régi, szeretni való tündéremé.
Táncoltunk ismét, és nem tudtam, ez most jó vagy rossz. Andrissal együtt lenni jó, de az a tudat, hogy már elvesztünk egymás számára és sosem tér vissza a közös boldogság, számomra szomorúságot jelentett.
- Millácskám, még mindig szeretlek... - tett vallomást. - Ez nem fog változni bennem.
Megdobbant a szívem. Én is szeretlek, ezt szerettem volna mondani azonnal, de ehelyett egy kérdéssel fordultam felé.
- És Csillát? Őt nem szereted már?
Hallgatott kicsit, aztán lehajtotta a fejét.
- De igen...
Tudtam, hogy szereti... mégis nagy csalódást jelentett a válasza. Folyni kezdtek a könnyeim...
- Menjünk ki a teremből a levegőre?
- Nem kell kimennünk, köszönöm. Csak rossz passzban vagyok, és amúgy is túl érzékeny. Menj vissza Csillához, ne hagyd őt magára, ez rosszul eshet neki.
Lejárt a szabadságom, erőt véve magamon nagy lendülettel vetettem magam a munkába. Zsuzsinak persze nyári szünidő volt, előtte állt még a gimi negyedik osztálya. Egyik délelőtt feldúltan jött be az áruházba és azonnal elmondta, mi a helyzet.
- Szakítottunk Emillel, már nem volt értelme a továbbiaknak. Ő közölte velem, hogy vége, ennyi volt és nem több, meg azt is mondta, hogy sajnálja... Én hülye meg már hetek óta foglalkozom ezzel a gondolattal, de arra gondoltam, valamit rosszul fogok fel, esetleg nem vagyok normális és minden rendben van köztünk, csak túl nagyok az elvárásaim a szerelmet, egyáltalán egy kapcsolatot tekintve. Pedig az érzéseim tökéletesek voltak. Említettem is neked ezt többször... csak éppen neki nem... ez hiba volt.
Átöleltem.
- Nem dől össze a világ, Zsuzsikám, majd csak ezután kezdődik igazán. Ami rossz, azt nem szabad erőltetni. Te is érezted, és látod, ő is ráébredt. Számíthatsz rám, melletted vagyok, egyetlen igaz barátnőm.
- Tudom, és ne hidd, hogy padlóra kerülök emiatt. Azért is jöttem, hogy meghívjam a Gyuszkót egy izére... sétára lehet meghívni valakit? Szokás az?
- Miért is ne?
- Na de a lány meghívhatja a fiút? Vagyis megtehetem-e én, hogy kezdeményezek?
- Igen, ma már egy modernebb világban élünk, a lány is kezdeményezhet, de ezt tudod jól. Inkább úgy fogalmazok, hogy te, kedves Zsuzsika, nyugodtan tehetsz lépéseket egy fiú felé, az a fiú becsinál a gyönyörűségtől, ha férfinak tekinted őt. Legyen az bárki.
- Köszönöm, Kamillám. De ne csináljon be, nem tisztába tenni akarom és nem bepelenkázni, hanem szeretni.
Ez a mondat feloldott minden rossz érzést, mosolyogtunk és megint szép lett a világ.
- Akkor most hogyan tovább? Odajössz velem Gyuszkóhoz?
- Menj oda magad, Zsuzsi, és mondd meg neki, hogy ha szabad a szíve és még mindig .... de nem, ez nem jó! Tudod mit? Szólok neki én, hogy várod a Piros Fagylaltozónál a piros padon ekkor meg ekkor. Tudod, mint annak idején volt a randi megbeszélve.
- Igen, amire aztán elfelejtettem elmenni... hú, ez kicsit kellemetlen.
- Ne törődj vele, ezen nem múlhat semmi. Találd ki az időpontot és én közlöm Gyuszkóval.
A srác meglepődött, de igent mondott. Így aztán Zsuzsám randira készülhetett egy új sráccal, ha Gyuszkó újnak számít ebben az esetben.
A munka végeztével Egon várt a kijáratnál.
- Elkelt a Gerda gerberával, hoztam a részed, háromezer ötszáz forintot.
- Mennyit?
- Amennyit mondtam az előbb.
- Ez több, mint kéthavi fizetésem...
- Hétezret ért az illetőnek. Jogos is.
- Köszönöm, Egon - mondtam, miután átadta a pénzt.
- Akkor jöhet a következő?
- Akt?
- Legyen akt... Mikor lenne jó neked, Kamilla drágám?
- Nem is tudom... még mindig tilosban járok, ha veled vagyok... ugye tudod?
- Tudom, de ezen nem múlhat. Gyere el a műterembe, és ha lesz kedved, hozzálátunk, ha nem lesz, akkor csak beszélgetünk. Vagy iszunk valamit. Rendben van?
- Jó volt az a málnaszörp, úgyhogy rendben.
