A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 4. fejezet: ESŐS KALAND A SZŐLŐBEN

Decemberi lévén évvesztesnek számítottam, így aztán az 1955-ös születésűekkel együtt mentem iskolába, vagyis Zsuzsikával egy időben. Sajnos óriási csalódással kezdődött, Zsuzsika és én külön osztályba kerültünk. Érthetetlen és dühítő volt mindannyiunk, vagyis mindkét család számára, de nem lehetett mit tenni ellene.

Egyik héten délelőttös voltam, olyankor Zsuzsi délután ment, a következő héten meg fordítva. Azért a hétvégeken mindig, de néha hét közben is összejöttünk.

Nehezen álltam rá erre az új életre. A még ismeretlen sok gyerek egyrészt izgalmas volt, másfelől félelmet is keltett bennem. De lassacskán kialakult minden. Volt három-négy fiú, akik durván beszéltek, nem fogadtak szót, és utáltam belenézni a fülükbe, mert legtöbbször koszos füllel és koszos körmökkel jöttek. Nekem, időnkénti tisztaságfelelősnek ezt ellenőriznem kellett és jelentenem a tanító néninek. Amennyire csak tudtam, kerültem őket. 

Jaj, a tanító nénit hamar megszerettem, mert nagyon kedves volt, és jó volt a közelében lenni. Teljesen lekötötte a figyelmemet, bármiről is beszélt. Idős volt már, mint Teri nagymama. Zsuzsika osztályának fiatal tanító néni jutott.

Minden nap volt olvasás, írás, számtan.  Ezen kívül torna meg kézimunka. Ének is. Szerettem minden tantárgyat. Jól ment az olvasás, az írás, a számolás is. Tornázni is szerettem, és Anyukával több babzsákot is készíttettem, pedig elég lett volna egy is. De élveztem, hogy nekem van kék, piros, zöld és sárga is. A kézimunkában és az énekben nem voltam osztályelső / a többiben igen /, de igyekeztem, és kézimunkából azért a jobbak között voltam. Énekhangom nemigen volt, de ez nem számított nagy hibának, azt jelentette, hogy nem nagyon szólított fel éneklésre a tanító néni, én meg nem engedtem ki a hamis hangomat, halk maradtam éneklés közben. Volt még egy tanóránk, tantárgyunk, ennek beszélgetés volt a neve, és ezt is osztályozták a bizonyítványban.

Imádtam a tízperceket, amikor is játszottunk, rohangáltunk, élveztük az életet. Szerettem azt a játékot, hogy a fiúk elkapják a lányokat, már akit lehetett, mert engem nem mindig sikerült nekik, olyan gyors voltam és ügyes; hogy aztán az udvar végében lévő kis épület mögé betuszkolják őket és fogva tartsák. Igaz, könnyen ki tudtunk onnan törni, ha akartunk, és kezdődhetett a hajsza elölről. Az volt az élvezetes ebben a játékban, hogy egyszer Karcsi kapott el, máskor Misi, néha Gyurika; és az egyik erősebben fogta a karomat, a másik kézen fogva vitt a börtönbe, a harmadik meg átölelve, miközben úgy szorított, hogy csak na. Valamint az is érdekes volt, hogy éppen ki volt az a rabtárs, akivel egyszerre vittek be a fiúk. Erika és Helga volt a két legkedvesebb osztálytársnőm.

A félévi értesítőm is nagyon jó lett, meg az év végi bizonyítványom is. Dicséretet kaptam és egy mesekönyvet is a jó tanulmányi eredményért. Hauff legszebb meséi volt a címe.

 

A szünidő csodálatosan sikerült! Úgy éreztem, olyan nagyon rég volt az az idő, amikor nem volt kötelességem, vagyis nem kellett iskolába menni, meg leckét készíteni. És most újra ilyen idő jött el, a vakáció. Ráadásul mostantól egész nyáron át megint együtt tudtunk lenni Zsuzsival, és ettől nincsen jobb dolog! Ki is használtuk, ki is élveztük. Ede bácsi ezen a nyáron is járt nálunk és akkora fagylaltra hívott meg a cukrászdába minket, hogy alig tudtuk megenni. Bevallom, már nem vagyok biztos benne, hogy ebben az évben történt-e avagy korábban az a különleges eset, hogy kötéltáncosok érkeztek a városba. A főtérről bámulta mindenki, ahogy a városháza és egy szomszédos emeletes ház között kifeszített kötélen végrehajtják a produkciójukat.

Pistapapának pedig, még az év elején lett egy lottó négyese, alig hittük el. Tavasszal vett egy kicsiny szőlőt, kint a város utáni homokon, és többször kivitt oda minket is, amikor ott dolga akadt. Érdeklődve figyeltük, ahogyan növekednek a szőlőszemek, sötétül a kék szőlő és sárgul a zöld, ami valójában fehér. A gyümölcsfákról nem is beszélve, hiszen volt abban a szőlőskertben almafa, körtefa, meggyfa, szilvafa, diófa, és sárga- valamint őszibarack is. 

Egy alkalommal Pistapapa nélkül mentünk ki. Zsuzsiéknál játszottunk, és megcsodáltuk az én barátnőm bátyjának, Andrisnak a kerékpárját, amit tizenötödik születésnapjára kapott. Nagyon szeretett kerékpározni, de csak most lett saját biciklije. Később versenyeken is részt vett. Ez a már majdnem felnőttnek tekinthető nagyfiú kitalálta, hogy elvisz minket bicajozni. Én ültem elébe a vázra, Zsuzsi meg hátra a csomagtartóra. Nem volt kényelmes, de Andris azt mondta, a kaland néha kényelmetlen. Bekarikáztuk, bekerekeztük a szomszédos utcákat, majd hirtelen ötlettel rukkoltam elő.

- Menjünk ki Pistapapa szöllejébe!

- Menjünk! - vágták rá mindketten.

- De előtte szeretnék helyet cserélni Zsuzsival!

- Miért? Nem jó itt neked? - kérdezte Andris.

- Elültem a fenekemet, azért szeretném - vallottam be.

- Rendben, máris megállok. De kár ezért, mert jó volt beszívni a hajad kamillaillatát.

- Igen, Kamillának Kamilla-illatú a haja, nekem meg vajon milyen? Netalántán Zsuzsi-illatú? - nevetett az én barátnőm, és persze nevettem én is.

- Anyu kamillateával szokta öblíteni a hajamat hajmosás után, attól kamillaillatú - adtam magyarázatot.

- Gondolom, mézzel ízesítette azt a teát, mert mézédes illatot is érzek - így Andris.

Megtörtént a helycsere. Kiértünk a városból, már majdnem ott voltunk a szőlőben, és akkor... leszakadt az ég! Úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Bőrig áztunk, mire elértük a szőlő közepére összetákolt kis kunyhót. Andris felrántotta az ajtót és benyomultunk a védett helyre. Éppen csak, hogy elfértünk odabent. Alig lehetett megmozdulni, csak kucorogtunk, kucorogtunk... 

- Fázom -  mondta Zsuzsi sírós hangon.

Erre Andris engem ölelt át és magához is szorított.

- Nem Kamilla fázik, hanem én - figyelmeztette őt a húga.

- Na, gyere közelebb te is.

- Nem tudok, csak ölelj már át, batyi!

- Elállt az eső! - fedeztem fel az új helyzetet. Kibújtam az ölelésből és máris kunyhón kívül voltam. - Gyertek! - biztattam őket is.

Csurom egy vizek voltunk mindhárman.

- Kicsavarjuk a ruhánkat és megyünk haza, amilyen gyorsan csak tudunk - javasolta Andris. 

Zsuzsika vetkőzni kezdett és máris csavargatta átázott ruhadarabjait.

- Kamilla? - nézett rám a bátyja.

Visszabújtam a kunyhóba és ott csavartam ki ruháimból a vizet.

- Na hiszen, igazad is van! - hallottam a nagyfiú vidám hangját. - Már igazi hölgy vagy, nem kislány, ne is mutassad magad!

Zsuzsika eltüsszentette magát.

- Na, csak ezt ne! Kitekeri Anya a nyakamat, ha megfáztok. Máris indulunk haza. De gyalog megyünk, erőltetett menetben, hogy kimelegedjetek, mert a biciklin megfáztok a menetszél miatt.

- Hiszen kisütött a nap és nincs is hideg - léptem ki a kunyhóból, bár valójában fáztam, csak szerettem volna minél előbb otthon lenni.

- Jó, akkor azonnal üljetek fel és megyünk!

Elindultunk. Amint kiértünk a dűlőútról az országútra, megelőzött majd megállt előttünk egy autó.

- Hát ti, gyerekek?

A tanító nénim volt a férjével. 

- Lányok, tessék beülni és viszlek haza.

Nem kellett kétszer mondania. 

- Ez aztán a kaland! Biciklizés, elázás és most még autókázás is - mondta boldogan Zsuzsika.

Otthon mindannyian kaptunk fejmosást, leginkább Andris, mert állítólag neki lehetett volna több esze. Zsuzsi még tüsszentett párat aznap, de nem fázott meg se ő, se én.

Farkasok kedvese 4. fejezet: ESŐS KALAND A SZŐLŐBEN hozzászólásai

Szólj hozzá

0.002 mp