A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 42. fejezet: BALATONI NYARALÁS

Egon és Eszter hamarosan összevesztek, mert az előbbiről kiderült, párhuzamosan volt egy Erzsikéje is. Eszter Zsuzsit még tudomásul vette annak idején, mert Zsuzsi volt előbb, és mert a művész úr megígérte a Zsuzsival történő szakítást. Erzsike viszont már elfogadhatatlan volt számára.

 Az Eszterrel való beszélgetéseim során azt állapítottam meg, Egon nem kötötte az orrára, hogy velem is volt kapcsolata. Bevallom, örültem, hogy Egon ezzel kikerült a látószögemből, azaz eltűnt a Jenei család közeléből.

 

Zsuzsika írásbelije jól sikerült az érettségi vizsgán, ez volt a május legnagyszerűbb történése. Szintén májusi esemény volt, hogy egyedül üldögéltem egy padon, és váratlanul padtársam akadt, mégpedig Hegedűs Lóri.

- Szia, Kamilla, ezer éve nem láttalak.

- Nagyjából... szia.

- Haragszol még?

- Nem.

- Ez jó, köszönöm szépen.

Ültünk, én balra néztem ő meg jobbra, és miután ő nem mondott semmit, és nem is ment el, úgy döntöttem, megyek én, hisz pihenni ültem le, és nem zavarban lenni egy régi udvarlóm jelenlététől.

- Szervusz! - köszöntem el tőle.

- Már elmész? Várj egy kicsit...

- Mit szeretnél? Mennem kell.

- Kamilla... emlékszel? Velem jártál... az ágyamba bújtál, szerelmeskedtünk... majdnem az enyém lettél...

- Csak majdnem, ez a lényeg, ez a fontos. De rosszul szervezted meg és anyukád megalázott...

- Meg is bánta, nem tudta, hogy te vagy ott.

- Miért, nem volt neki mindegy, kivel feküdt a fia ágyba?

- Nem volt mindegy. Az előtted lévő csajt nem szerette... mondtam, szakítottam vele, de ő nem hitte el. Azt gondolta, őt találja a paplan alatt.

- Tudod mit? Nekem az nagyon rosszul esett... és maradjunk ennyiben. El akarom felejteni.

- Megértelek, csak ne haragudj... Tudd, hogy szerettelek... 

- Oké, szerettél. És most megyek.

- Még csak annyit, hogy azóta is őrzöm a bugyidat.

- Igazán? Ez rendkívül megtisztelő. Mire használod? Visszaadod? 

- Előveszem és ölelgetem. Érzem az illatodat, még mindig...

- Te dolgod. De jobban szeretném, ha visszaadnád.

- Nem tehetem. Függő vagyok. Van ugyan csajom, meg volt is, de ez más... Erre is szükségem van. Szerinted ez perverzió?

- Nem tudom, de nem is értek hozzá. Legfőképpen pedig nem is érdekel. De most tényleg mennem kell, minden jót neked!

 

Június legelején egyhetes balatoni nyaralásra mentünk a kedvesemmel. Lehel bácsi elintézett valakinek valamit, vagy elkészített, vagy mindkettő együtt, és az illető így viszonozta. Egy szakszervezeti beutalóval, ami nem a mi nevünkre szólt, de azt mondták, nyugodtan menjünk, senki nem kérdez semmit. Úgy is lett. Odautaztunk Balatonfüredre, az utazási irodánál azonnal a kezünkbe nyomták a kulcsot és kész is volt.

Egy üdülőházban egy kis lakás lett a miénk, senkivel semmi közösre nem voltunk ítélve, még étkezésre sem, ugyanis önellátó volt ez az üdülési forma.

Nagyon nagyokat csavarogtunk, sokat bámultuk a Balatont, mindent, ami elénk került. Annyi minden látnivaló volt, műemlékek, szobrok, emlékfák, emléktáblák. Először a Jókai-villát néztük meg és benne az emlékmúzeum anyagát, az nagyon tetszett. Az udvarban állt egy fa, odvából méheket láttunk kijönni, ha jól láttuk. A Kerek-templom volt a következő meg Blaha Lujza nyaralója.
- Ez volt a nemzet csalogányának legkedvesebb fészke - olvasta Buda az oromzat szövegét.

A Tagore-sétányon megtaláltuk Rabindranath Tagore hindu költő emlékfáját és másokét is. Megsimogattuk a halász és a révész csizmáját a kikötőhöz menet, állítólag ezt illik megtenni. Buda kíváncsi volt a Lóczy-barlangra, kerestük is, de nem találtuk. Nem térkép alapján próbáltuk megtalálni, hanem mentünk neki a hegynek a Séta utca felől. Alaposan eltévedtünk, amikor  úttalan utakon mentünk, de nem bántuk. Egyértelmű volt, hogy már elhagytuk Füredet, végül egy vízimalomnál kötöttünk ki, de akkor már Csopakon jártunk. Fáradtak voltunk és ekkor egy picit el is ment a kedvünk a kirándulgatástól. Ezután már csak a Kiserdőben barangoltunk, megtalálva a Dunántúl első magyar kőszínházának maradványait. Azt mindenképpen megtudtuk ittlétünk közben, hogy Balatonfüred 1971. április 25. óta hazánk első gyógy- és üdülőhelyi városa, és 1846-ban innen indult az első gőzhajó is.

Ugyanakkor elsősorban egymásnak örültünk, valójában olyan volt az ittlétünk, mint egy nászút. Az idő nagy hányadát az ágyban töltöttük, de nem mert annyira alhatnékunk volt, hanem mert őrülten szerettük és ettük egymást. Eljártunk fürödni is, Buda a karjaiba vett és úgy cipelt, tologatott a víz színén, néha alámerült és a víz alatt csókolgatott, és én gyerekkorom óta nem viháncoltam ilyen felszabadultan strandolás közben.

Egyik alkalommal bemerészkedtünk a nádasba, meglestük a madarakat, bár azok inkább maguktól jöttek a szemeink elé ki a partra. Akkor azonban pár szárnyast megriasztottunk a nádasban és kimenekültek onnan. Kerestünk egy biztos pontot, ahol jól megállhattunk  a lábunkon, és ott kezdtük szeretgetni egymást. Olyannyira beletüzesedtünk a csókolásba, simogatásba, hogy Buda édes közönségességgel duruzsolta a fülembe.

- Drága kicsi menyasszonyom, nem fogod tudni úgy elhagyni ezt a nádast, hogy előtte meg ne dugjon téged a te egyetlen vőlegényed...

- Megdugni? Még sohasem hallottam ezt a kifejezést, de nagyon tetszik! Úgyhogy, egyetlen vőlegényem, bevallom neked, nem is szeretném úgy elhagyni ezt a nádast, hogy meg ne dugjál előtte... - adtam meg a legmegfelelőbb és a helyzettel leginkább  harmonizáló választ.

Ügyességi próbának is beillő, gyönyörű játék volt ez a szerelmi csatározás, és egymásba fonódott testünk folyamatos örömet élt át. A csattanó azonban csak Budának adatott meg, én valamiért nem jutottam el oda, de mégis a Mennyekben jártam. Amint hazaértünk, Buda újult erővel nekem esett, és megkaptam a magamét én is...

 

Elmentünk Tihanyba. Élvezetes hajóút volt. Az apátsági templom bejáratánál ismerősökbe botlottunk. Zsuzsi pesti rokona, Kati volt ott a fiújával, Lacival. Az egyház embere nem engedte be őket a templomba, mert Kati vállai fedetlenek voltak.

- De miért? Tiszta a ruhám, tiszta szívvel és érdeklődéssel jöttem ide, tudtommal mindenki kincse mindaz, ami itt bent látható.

- Akkor sem. Ez Isten háza, amúgy nem az állam tulajdona, és meg kell adni a tiszteletet. Kellő méltósággal lehet csak bemenni és viselkedni.

- Igazán? Kellő tisztelettel? Az az ember ott, aki az imént bement, az a kopasz, be van rúgva, alig áll a lábán, zsebébe volt gyűrve és onnan lógott ki a nyakkendője... akkorát büfögött a pofámba, hogy legszívesebben leszakítottam volna a fejét... - sorolta indulatosan Laci. - Maga ezt az embert nem állította meg a bejáratnál! Ez az ember maga szerint kellő méltósággal viselkedett, megadta a megfelelő tiszteletet a helynek. Igaz? Tudja mit, ezek után már nem is vagyunk kíváncsiak arra, mi van odabent!

Kézen fogta Katit és elhúzta onnan.

- Micsoda  emberek vannak - mondta zavartan a kapusféle. - Még nem is tetszik nekik, hogy rájuk is vonatkoznak a szabályok. - Tessék, fáradjanak be! - mondta szívélyesen felénk fordulva.

- Szerettünk volna, de meggondoltuk magunkat. Oda megyünk inkább, ahol szívesen fogadják az érkezőt... - mondta Buda. - Velük pedig szolidárisak vagyunk! - mutatott Katiék után.

- Büszke vagyok rád, kedvesem! - mondtam egészen hangosan és megcsókoltam a párom. - Menjünk innen, istenélményt itt hiába is keresnénk...

Katiékat utolértük, beszámoltam arról, milyen beszélgetést folytattunk hármasban, és meghívtuk őket fagylaltozni. Utána ők is meghívtak minket egy italra. Közben megtudtam Katitól, hogy mik derültek ki Aslanról. A török srác nem volt az egyetem hallgatója, csak mindenki azt hitte... Ott is lakott, az egyetem területén. Egy nagy kalandor ő, valamelyik arab ország állampolgára, és nagy nőcsábász. Már odébbállt, eltűnt az egyetem környékéről. Szerencsére Buda nem kérdezte meg, kiről is van szó.

Négyesben gyalogoltunk el az Aranyház forráskúphoz, ami tényleg istenélmény volt. Igaz, a szandálom elszakadt, Buda nadrágja szintén, és amin jót vigadtunk, hogy Kati ruhapántja is, így aztán nem csak a válla volt szabad, hanem a mellei is. Laci pólójába bújt, kedvese így félmeztelen maradt. Erre Buda is félmeztelenre váltott, pólóját pedig én vettem fel. Ittunk még egy kört a hajóállomáson, a hajón pedig énekeltünk néhány nyugatnémet, és két orosz utassal közösen. Igaz, mindannyian mást és mást. Jól mulattunk, annyi szent.

 

 

Farkasok kedvese 42. fejezet: BALATONI NYARALÁS hozzászólásai

Szólj hozzá

0.003 mp