Farkasok kedvese 43. fejezet: ESKÜVŐI TERVEZGETÉS
A hazautazás alatt az esküvőnkről is beszélgettünk. Megegyeztünk, hogy nekünk nem lesz templomi, csak polgári. Bár nem sok templomi esküvőn voltam jelen, csupán három ilyen szertartást láttam, de nagyon keveselltem azt, ami elhangzott a fiatalokról. Arról, hogy szeretik egymást, közös életet akarnak és összekötik az életüket, mert szerelem és szeretet van a szívükben, az irányítja őket. Valójában az eskető pap üzenete nem szólt egyébről, mint az isten dicséretéről, és az egyház nagyságáról. Polgári esküvőn kétszer voltam. Azokon az ifjú pár volt a főszereplő, az ő ünneplésükre jöttünk össze, és kellemes, örömteli, ünnepi hangulatban zajlott az egész. Senkinek nem kellett ideológiai vagy világnézeti okok miatt zavarban lennie. Legfőképpen az volt a polgári esküvőben a szépséges, hogy a házasulandók egy percre sem érezhették azt, hogy ők ott feleslegesek... Mert róluk szólt!
Otthon nagy politikai beszélgetésbe csöppentem bele, Ede bácsi éppen tiszteletét tette.
Elmeséltem a tihanyi élményeinket, megjegyezve, hogy nem tartom igazságosnak azt, hogy Kati nem mehetett be a templomba.
- Akkor, édes kis Kamillám, most megtanulhattad a leckét. Mármint az egyházzal kapcsolatban. Az egyházzal, ami mindig is a legnagyobb földesúr volt, komoly hatalmi tényező. Nem dolgoztak, de nagyon jól éltek. Ettek-ittak és kábították a népet - kezdett eszmefuttatásba Ede bácsi. - Vigasztalták is a szegényeket, ez tény, de sosem biztatták öntudatra, önérzetre, nem mondták nekik azt, hogy ők is emberek, és az urak tőlük nem jobbak. S lám, a jelenben is hepciáskodnak, ők szabják a törvényt, szerencsére már csak a saját házuk táján, remélhetőleg ezt is csupán egyelőre. Szóval, aki életre való már ránézésre is, azt elmarasztalják, azt nem engedik be a templomba? Tudod mit, kicsim? Ne sajnáld! Ők meg le vannak sajnálva, hókuszpókoló, potrohnövesztő, kifelé aszkéta, titokban dőzsölő társaság!
- Azért nem szabad általánosítani, Ede öcsém! - szólt közbe Pistapapa. - Az egyház képviselői is csak emberek, és mint ilyenek, jók is meg rosszak is... Embere válogatja. Az egyház közösségformáló szerepe jelentős még ma is. Ismerjük el. Régebben volt emberbaráti, jótékonysági oldaluk is. Sőt, talán ma is van, vagy megint lesz.
- A templomi kellemetlenség után nagyon kellemes kirándulást tettünk, jól éreztük magunkat, mint már az előbb meséltem is. Nekem ez a lényeg! - mondtam.
- Gejzírkúp? Forráskúp? Ez az! Az igazi istenélmény lehetett, azt elhiszem. Főleg számodra, mert te szabad ember vagy, Istent jobban megérzed a szabadban, megjegyzem, ha tényleg van, de ez még nem dőlt el; tehát jobban megérzed szabadon, mint mások által diktált keretek között. Mert Isten is szabad lény, mondom, ha van egyáltalán, sőt, akkor ő maga a szabadság forrása. Őt magát is csak az ember kényszeríti be a templomba. Ez is! Templom! Micsoda hivalkodó aranyozások, csicsásság, kivagyiság! Legalábbis, ami a katolikusokat illeti. Egy isten, akire én gondolok, az nem szeretheti ezt.
- A díszítést meg lehet bocsájtani. Mi, egyszerű emberek is díszítjük magunkat és amit csak lehet, hogy szebbé, ezáltal jobbá tegyük az életterünket - adott hangot véleményének János nagyapa. - A templom is élettér...
- A vallások... izé - folytatta Ede bácsi.
- Megosztják az embereket - segítettem ki, emlékezve, mit mondott nekem a Margit-szigeten.
- Ez az! Így van! S lám, ez az ifjú hölgy tudja ezt, érti...
- Nem csak megosztják, hanem össze is kötik - reagált Pistapapa.
Én elnézést kértem, hogy el kell mennem, és át is mentem a szomszédba, Wolfékhoz..
Zsuzsival jókat beszélgettünk, örültünk egymásnak, és utána tettem egy sétát a városban, bízva abban, hogy mire hazaérek, Ede bácsi már nem lesz ott. Nem tiszteletlenségből gondoltam ezt, hanem, mert nemigen szerettem a nagy beszélgetéseket, ő viszont annál jobban. Nem akartam volna folytatni azt, amit a jó előbb már megbeszéltünk.
Egon köszönt rám:
- Szia Kamilla! De jó, hogy találkozunk.
- Essünk túl rajta, mit szeretnél mondani?
- Elköltözöm a városból. Összeismerkedtem egy hölggyel, ő budapesti, és odamegyek hozzá. Együtt fogunk élni.
- Gratulálok, legyetek boldogok! - mondtam, de teljes őszinteséggel. - Jó hír, örülök neki.
- Valójában te tettél azzá a férfivá, Kamilla, aki lettem. Neked köszönhetem.
- Igazán?
- Bizony ám. Mindig odavoltam a nőkért, de viszonylag messziről. Tudod jól... csak adni akartam... te magyaráztad meg, ez helytelen. Megértettem, és azóta vagyok igazán boldog férfi, még akkor is, amikor elhagynak a csajok...
- Te kedves... hülye festő... menj Pestre, és legyél boldog!
- Egy végső, utolsó szeretkezésről lehet szó, drága nő?
- Nem lehet szó, tett pedig még kevésbé. Tudod te is... de nem tudsz más lenni, mint aki vagy, és nem tudsz másmilyen lenni, mint amilyen vagy. Ezért próbálkozol, még most is...
Baráti öleléssel búcsúztunk egymástól.
Egon után Andrisékkal találkoztam, Csillával hazalátogattak, és éppen akkor jöttek a buszállomásról. Pár mondatot beszéltünk, gratuláltak a menyasszonyságomhoz is. Elmondták, ők is fontolgatják a házasságot.
Már késő este volt, de arra vágytam, hogy Buda átöleljen és azt mondja nekem, nagyon szeret. Így hát hozzájuk mentem.
- Kamillám, szívem, jó hogy jöttél - fogadott az édesanyja. - Tűzzük ki, ha lehet, az esküvőtök napját! Buda, amióta hazajött, egyfolytában erről beszél. Az esküvőtökről, ami csodálatos ünnep lesz...
- Tűzzük ki! - egyeztem bele.
Buda átölelt, és azt mondta, szeretlek édesem. Boldog voltam. Úgy éreztem, az életem ezután mindig ilyen lesz. Azt kapom, amire vágyom.
A szeptember eleje volt a Jenei szülők első dátum-javaslata, de ezt el kellett vetni, mert Zsuzsi akkor már Budapesten lesz, elkezdi az egyetemet. A második dátum augusztus vége lett. Ez tetszett nekem, és, mivelhogy Anyáékkal már beszélgettünk erről, tudtam, nekik is elfogadható, ha már nem lett meg az esküvő májusban.
- Tehát a városházán esküdtök meg, utána tartunk egy vacsorát a Horgászcsárdában, más néven Százéves diófában. Családi körben, csak a legközelebbi barátokkal - mondta az apósjelöltem. - Ha az én kicsi menyem is így látja jónak. Másnap pedig elmentek nászútra. Erre már régebben eltettük a pénzt, ne aggódj, Kamillám, édesem - mondta még gyorsan, miután látta, szeretnék közbeszólni.
- Válasszunk helyszínt, édes! Kőszeg, Dunakanyar, Bükk, Budapest... - mosolygott Buda.
- Nem késő már? Két hónapunk van, ilyenkor nem lehet már szállást találni, vagy igen? - kérdeztem.
Lehel bácsi válaszolt.
- Szerintem lehet. Válasszatok. Ha az mégsem lenne lehetséges, még mindig ott van a többi...
- Budapestre nem szeretnék menni - adtam a tudtukra. - Viszont Füredre nagyon is...
A vőlegényem hazakísért, de nem maradt ott, csupán amíg nyugtázta Anyuék igenlő válaszát az augusztusi esküvőt illetően.
Akkorát aludtam aznap éjjel, hogy reggel Anyunak ébresztenie kellett. Ha nem teszi meg, én egész nap úgy aludtam volna, mint a bunda. Vagy mint a pinty.
