Farkasok kedvese 44. f. KIJELENTI-E ÖN, KISKOVÁCS KAMILLA MENYASSZONY
Egy bizonyos dolgot teljesen félretettem, amióta Budával ránk szakadt a szerelem. Nem néztem a naptáramat. Úgy voltam, vagyis inkább úgy voltunk vele, ha áldott állapotba kerülök, akkor annak örülni fogunk, és örülni fog az egész család is.
Mint határozott nő, bejelentettem, egyszerű lesz a menyasszonyi ruhám, természetesen ünnepélyes, de rövid és színes. Anyu, Klári néni meg Teri mama viszont a hosszú, hagyományosat javasolta, mégpedig fehéret. Mindenesetre, hogy az én elképzelésem valósuljon meg, hozzá is láttam a munkához. Úgy éreztem, meg tudom csinálni az általam elképzelt ruhát. Sajnos túlbecsültem a tudományomat, sok vesződség után feladtam. Elsírtam magam, hogy én ennyire ügyetlen vagyok. Azzal vigasztaltak mindhárman, hogy elővették a saját esküvői ruhájukat és biztattak, próbáljam fel. Megtettem. El voltak ragadtatva, mindegyik ragyogóan állt nekem. De egyik sem kellett, merthogy sajátot akartam és egyénit. Végül is, elsősorban Lehel bácsi nagyfokú támogatásának köszönhetően /Budának tilos volt ebbe beleszólni/, majdnem olyan lett a ruhám, mint amilyent eredetileg elképzeltem. A rövidről lemondtam, hosszú lett, viszont nem vázas, hanem szépen leomló, és mert nyúlánk voltam, jól is állt. Világoskék, nem fehér, a hölgyek eltekintettek a fehértől, miután templomi esküvőt nem terveztünk. Végül négyen szabtuk ki és varrtuk meg. Sikerült találni kék cipőt is. Hullámos, kissé göndörödő hajamba apró kék virágok kerültek, a csokrom is apró virágokból állt, kékből és fehérből.
- Muszáj lesz rúzsoznod, a kék kiköveteli a pirosat - , jelentette ki Klári néni. - Mégpedig erős pirosat képzelek el. Egyetértesz, Anna?
Anya egyetértett, én szintén. Azzal is, hogy a szemem is ki kell festeni, és most az egyszer ne zárkózzam el a szempilláim meghosszabbításától sem. Bár szeretem a természetességet, ezúttal beleegyeztem a műszempillákba.
Az esküvőn a családtagjainkon kívül ott voltak a barátaink, és még a munkatársak közül is elég sokan. Nagyjából hatvan ember tisztelt meg minket. A legszimpatikusabb anyakönyvvezetőt fogtuk ki. Gyertya égett az asztalon, orgonamuzsika szólt hanglemezről. Sokszor néztünk egymásra Budával, aki sötétkékben volt. Már felfelé menet a lépcsőn hallottuk a kedves megjegyzéseket. Gyönyörűek vagytok! Ragyogó pár! De szépek ezek! Tündérkirálynő! Nahát, egy igazi férfi! Kamilla, te vagy a virágok legszebbike! Buda, meg sem érdemled! Kamilla, kifogtad Amerikát! Ezek és ezekhez hasonló kedves szövegek hangzottak el.
Ott álltunk az anyakönyvvezető előtt, mögöttünk a szeretteink.
Szerettem volna látni a szüleim arcát, de nem mertem hátrafordulni.
- Kedves házasulók! - kezdte az anyakönyvvezető, amikor elhalkult a zene. - Szeretettel köszöntöm önöket, tanúikat, kedves vendégeiket házasságkötésük alkalmából. Önök megjelentek előttem, mint a Dunaangyalosi Anyakönyvi Kerület anyakönyvvezetője előtt azzal a szándékkal, hogy házasságot kössenek. Ennek a bemutatott okmányok alapján törvényes akadálya nincsen. Ehhez csupán az szükséges még, hogy előttem, valamint az itt jelen lévő tanúk előtt egybehangzó igen kijelentésükkel e szándékukat megerősítsék.
Budára néztem, és szemeimből kicsordult pár könnycsepp. Tudatosítottam magamban, de nem is kellett, mert az érzéseim túltettek minden tudaton, hogy ez életem legszebb pillanata.
- Kijelenti-e ön, Kiskovács Kamilla menyasszony, hogy az itt jelen lévő Jenei Farkas Buda vőlegénnyel házasságot köt?
Még egy pisszenés se hallatszott. Könnyeimen keresztül Budára néztem, ő éppen rám. Mosolya nekem szólt és a ünnepélyes pillanatnak. Az anyakönyvvezető felé fordultam, a szemébe néztem, s bár könnyeimtől már nem is láttam, szívem minden igazságával mondtam.
- Igen.
- Kijelenti-e ön, Jenei Farkas Buda vőlegény, hogy az itt jelen lévő Kiskovács Kamilla menyasszonnyal házasságot köt?
Én egy kicsit megremegtem, és becsuktam a szemem.
- Igen! - hallottam Buda határozott válaszát.
- Önöket, Jenei Farkas Budáné feleség és Jenei Farkas Buda férj, a Magyar Népköztársaság családjogi törvénye alapján házastársakká nyilvánítom! Kérem, írják alá az anyakönyvet!
Rám nézett és csendesen ezt is mondta:
- Először a feleség, aztán a férj, majd a két tanú.
Még mindig könnyeztem. Ekkor az én kedvesem, immár a férjem, elővarázsolt egy fehér zsebkendőt és felitatta vele a könnyeimet.
Mosolyogtam, miközben aláírtam. Buda következett. Kezébe vette az íróeszközt és aláírt ő is. Ezután Zsuzsika, az én tanúm, végül Eszter, a férjem tanúja.
- Most húzzák egymás ujjára a jegygyűrűket!
Megcselekedtük.
- Csókolják meg egymást!
Lassan közelítve értük el egymás ajkát, és egy egészen finom érintés volt csak a csók.
Ezután egy nagyon szép és szívhez szóló beszédet hallottunk. Ennek befejeztével az anyakönyvvezető felénk indult.
- Engedjék meg, hogy elsőként én gratuláljak házasságkötésükhöz! - mondta.
Mind a négyünkkel kezet fogott, aztán mi négyen is megöleltük egymást. A gratulációt követően öt pohár pezsgő került ötünk kezébe. Emeltük poharunkat, koccintottunk.
- Kedves családtagok, kedves vendégek! Gratuláljanak önök is az ifjú házaspárnak!
Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne fakadjak sírva, amikor elsőként Anya ölelt át. Azután jött a két család többi tagja. Apa... Anyósom, Apósom, Pistapapa, János nagyapa, Teri mama, Buda négy nagyszülője, Andris, Csilla, Margit néni és Laci bácsi, majd a többi jelenlévő. Szép élmény volt az is, amikor levonultunk a lépcsőn, immáron férjként és feleségként.
A vacsora rendben lezajlott, sok pohárköszöntővel, kedves beszélgetések közben. Közel harminc ember vett részt rajta, akik a legközelebb álltak hozzánk. Első éjszakánk helyszíne házasként a már Buda által is jól ismert leányszobám volt. Úgy terveztük, két-három hétig nálunk fogunk lakni, utána megyünk abba az albérletbe, amit Pistapapa talált, de csak annyi idő után foglalhattunk el. A nászéjszakán férjem mellére hajtottam a fejem, bal karjával átölelt, és meghatódva elevenítettük fel az esküvő részleteit.
- Egy kicsit sírok most, megint... - súgtam.
- Én is... egy kicsit - súgott vissza Buda. - Ha tudni akarod, én vagyok a legboldogabb férfi a világon! - tette hozzá.
- És én?
- Te vagy a legsírósabb menyecske. És remélem, a legboldogabb nő is.
- És ha nem?
- Akkor átharapom a torkodat!
- Tedd azt, édes! Elvégre farkas vagy. Az én farkasom, Jenei Farkas Buda.
- Szóval - nyomta fogait a nyakamba -, ki vagy te?
- Én? A legboldogabb nő vagyok! Jenei Farkas Budáné!
