A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 46. fejezet: HOMOK A FOGASKEREKEK KÖZT

Az ősz közepén kezdetét vette az olajválság, hamarosan „olajpénzt” is adtak a fizetések mellé. Mi azonban a mézeshetek és a mézes hónapok örömeiben fürödtünk, e körül forgott a világunk. De hát mi más körül forgott volna, ha most kezdtük az egész életre tervezett, gyönyörű, közös életünket?!

Év végén eggyel nőtt a mögöttünk lévő életévek száma, elérkeztünk a tizenkilencedik illetve a huszonkettedik születésnapunkhoz. Karácsonykor mind Anya, mind az én szeretett anyósom megkérdezte, ugye nem várunk sokat a babával... Tavasz végén Buda is szóba hozta.

- Én kész vagyok rá, amióta vagy nekem, sosem néztem a naptárat, hadd jöjjön a kicsi... Sajnálom, hogy még mindig nem kerültem áldott állapotba. Légy türelmes, drágám - bújtam hozzá. 

Szerettem az áldott állapot kifejezést, amit azonban rajtam kívül nemigen használtak a fiatalok.

- Ezután csak háromnaponként fogunk tevékenykedni ennek érdekében, és nagyon figyelünk a legfogékonyabb napokra - jelentettem ki.

- Jól van, kicsim. Nem késtünk még el...

- Szeretsz még, Jenei Farkas Buda?

Válaszul átölelt és megcsókolt. Viszont az áldott állapot továbbra is késett.

 

Új év jött, aztán nyáron megünnepeltük az első házassági évfordulónkat is. 

Egyik kora szeptemberi nap megláttam Buda autóját az egyik benzinkút szomszédságában. Gondoltam, meglepem őt, és hirtelen felrántottam az ajtót.

- Szabad a taxi?

De Buda nem volt a kocsiban. Keresni kezdtem és meg is láttam. Jóval arrább egy fának támaszkodva állt, beszélgetett egy nagyon csinosnak tűnő lánnyal. Most mit csináljak? Menjek oda? Nyugodtan odamehettem volna, de nem mentem. Nem is vártam meg az autóban. Otthon sem kérdeztem semmit.

Pár nap múlva, megint csak véletlenül, láttam, amint az én párom ugyanazzal a lánnyal beszélget, közben fagylaltot nyalnak. Lestem őket. Úgy döntöttem, megvárom, mi is lesz ezután. Kedvesen nevetgéltek, majd az egyik erre, a másik arra... és nem volt csók, nem volt kézfogás se... Ennek ellenére félelem ébredt bennem...

Másnap este szomorú voltam, mert nem tudtam elűzni a gondolatot, hogy Budának esetleg köze lehet ahhoz a csajhoz. Ha megcsókolta volna, akkor már kétségem se lenne. De nem csókolta meg. Lehet, csak összefutottak véletlenül, régi ismeretség, és... De kétszer egymás után? Amit én láttam. De mi van, ha ez már többször is előfordult? De nem, nem, biztosan nem. Semmi sincs köztük! Akkor megcsókolták volna egymást. Ez a következtetésem azonban sántít. Nyilván nem csókolják meg egymást nyilvánosan... De ha közük van egymáshoz, akkor nem is fagylaltoznának nyilvánosan, kerülnének mindent, ami... ami... Jaj, mit csináljak? Kérdezzek rá? Ha megteszem, talán bizalmatlanságnak véli... 

- Szomorkodsz, Kamilla? 

Szóval az arcomra van írva.

- Miért lógatod az orrod?

- Fáradt vagyok... és azt hiszem, hamarosan megjön az is…

Átölelt, megcsókolt, szeretgetni kezdett. Nem mertem kérdezni semmit. Régebben, egy évvel ezelőtt patáliát csaptam volna ebben az esetben. Most azonban féltem... féltettem mindent... Ezt jelenti a házasság? Hogy aki házas, annak már csak vesztenivalója van?

- Képzeld, drágám, találkoztam egy volt osztálytársam húgával, aki egy nagyon kedves lány. De problémái vannak, és arra kért, hallgassam meg, úgy érzi, nekem ki tudja önteni a szívét - mondta Buda egy szuszra. - Először a benzinkútnál, utána meg a városban, és meghívott egy fagylaltra. De nem akartam, hogy ő fizessen, így hát én hívtam meg... ugye nem baj, hogy ez történt?

- Dehogyis drágám, miért lenne baj? Az ember, ha teheti, segít a másikon. Van úgy, hogy az ember szívesebben beszél egy alig ismerőssel, mint a legközelebbi barátaival - mondtam fellélegezve, mert hiszen Buda magától elmondta, ki ez a csaj, és ezzel választ is kaptam, így hát megnyugodtam.

Máris elmúlt a rossz kedvem, és tojásrántottát készítettem, mert az én drága férjecském azt nagyon szerette. Vacsora után, már az ágyban, úgy döntöttem, elmondom azt, amit elhallgattam, amikor az szóba került. Amiért ő ilyen őszinte volt hozzám, én is őszinte leszek.

- Édesem... valamit el szeretnék mondani. Egon... végül is... elkészítette azt a... azt az aktot rólam... még akkoriban, amikor a portrékat...

Nem szólt semmit.

- Buda... hallottad, amit mondtam?

- Mikor történt?

- Mondom... amikor a portrékat... vagy inkább azt követően...

- Nem is mondtátok! Pedig szóba jött az asztalnál...

- Minek beszéltem volna róla... A múltban történt... nincs jelentősége...

Felült az ágyban, aztán fel is kelt.

- Drágám! Most mi bajod? Nem csaltalak meg! Nem tegnap vagy nem két hónapja festette meg azt az átkozott aktot rólam... hanem jóval azelőtt, hogy megismerkedtem veled...

- Minek mondtad most el? Inkább hallgattál volna róla!

- De hiszen nem követtem el semmit! Nem követtem el bűnt, nem vétkeztem ellened!

- Miért most jutott eszedbe ezt bevallani?

- Mert... akkor elhallgattam... és mert... lelkifurdalásom volt emiatt...

- Most akkor jobb lett?

Buda nagyon indulatos volt. Nem hittem volna, hogy ilyen is tud lenni hozzám. Pedig nem is csináltam semmit...

- Nem lett jobb, mert látom, emiatt most már nem is szeretsz... - és sírva fakadtam.

- Igenis dühös vagyok rád! Miért kellett ezt? Zavar... fáj...

Még jobban sírtam. Ekkor Buda mellém ugrott az ágyba, és minden szót, szeretgetést, kedveskedést mellőzve egyszerűen meghágott... Utána felöltözött.

- Elmegyek - lökte oda kurtán.

- Hova? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Nem tudom, de most elegem van… fáj az élet...

- Nekem is fáj...

Hallgattunk, nem mozdult ő sem, én sem. Ekkor kapcsoltam, most azon múlik minden, hogy én átölelem őt vagy nem teszem ezt. Odamentem hozzá, átöleltem. Hamarosan ő is átölelt.

- Gyere, vetkőzz le... Feküdjünk le aludni. Ha akarod, megmasszírozlak... én a feleséged vagyok, és nagyon szeretlek. Nem csaltalak meg, nem követtem el ellened semmit se. Volt egy őszinteségi rohamom, olyasmit mondtam el, amit nem kellett volna. De neked nincs okod emiatt utálni. Sem azért, mert előtted is volt magánéletem, sem azért, mert akkor az asztalnál nem mondtam el, igen, nekem ezzel a festővel, aki a húgodnak teszi a szépet, viszonyom volt. Nagyon hülyén jött volna ki... Ugye megérted, drágám?

Vetkőztetni kezdtem. 

- Szégyellem magam... - mondta. - Nagyon... ne haragudj, édesem... 

- Rendben van... nem haragszom... de ne bántsál máskor, kérlek... És most eredj, fürödj meg, utána én is! Bújjunk ágyba és aludjuk ki ezt a nagy ijedtséget!

 

 

Farkasok kedvese 46. fejezet: HOMOK A FOGASKEREKEK KÖZT hozzászólásai

Szólj hozzá

0.011 mp