A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 54. fejezet: SZENES KÁLYHA A VONATON

Még hatszor találkoztunk ugyanott, és minden ugyanúgy játszódott le. Az összes alkalommal a csók és a rövid séta után szinte menekülve jöttem el onnan... De utána megint visszamentem az ecetfához, aminek Rhus hirta a latin neve, és hagytam, megtörténjen, ami szokott. Egy alkalommal hozott egy tálnyi fánkot és be is faltuk.

Nagyon erős lelkifurdalásaim lettek, és az én a drága Gáborommal való kapcsolatomat, a szerelmünk kimagasló csodáját kezdtem félteni a Lalival való találkozások miatt. Meg egyáltalán... mindent félteni kezdtem Lalitól és magamtól is, mert Gábort szerettem nagyon, és éreztem, ő is nagyon szeret, és egymás nélkül semmik lennénk. Legalábbis én semmi lennék nélküle. Árva és magányos. Nem pótolhatná őt senki és semmi. Lali sem...

 Már december volt. Minden előkészület nélkül ért a helyzet, hogy Lali kezeinek köszönhetően a szokásos csók után lehullt rólam a ruha. Nem a Rhus hirtánál történt, hanem náluk, és nem tudtam, hogyan is kerültem oda. Az is furcsa volt, hogy abban a szobában több kosár körtét tároltak. 

Egy szelet csokoládét tartott a fogai közt Lali, csók közben a számba adta, de akkor már alig volt belőle. Besütött a hold az ablakon és e fényben nagyon szép volt Lali mosolya. Olyan óvatos mozdulatokat tett a szeretkezés során, mint amilyen óvatosak és finomak voltak a csókok a piros levelű fánál. Azután betört az ablaküveg és benyomult egy ecetfa a szobába.

Felijedtem a zajra. A szívem vadul dörömbölt. Nem tudtam, hol vagyok, de aztán lassacskán magamhoz tértem. Otthon voltam az ágyamban és egyedül. Nyitva felejtettem az ablakot az esti szellőztetésnél, és most becsapta a szél. Foltosberci nyüszítő hangját is hallottam. Kinyitottam az ajtót és beengedtem a kutyát.

Másnap reggel telefonáltam Gábornak, hogy odautazom hozzá, mert nagyon szeretném, ha átölelne. Azt mondta, ha tudok várni még három napot, akkor ne utazzak, mert jönni fog. De nem akartam várni. Szabadságot kértem három napra, és kora délután elindultam vonattal. Kecskemétig kellett mennem, mert Gábor azt mondta, majd ott töltjük az éjszakát. A vonaton beszélgettem két kedves sráccal, akik éppen aznap reggel szereltek le a katonaságtól, mégpedig soron kívül. Pécs felől jött ez a vonat, ők ott vetették le a katonaruhát és öltöztek végre civilbe. Nagyon fel voltak dobódva, ami érthető is. Az egyik egy Félegyháza környéki faluba való volt, a másik meg földim, dunaangyalosi, és szegénykém nem szállhatott le otthon, mert tovább kellett utaznia a személyi igazolványáért a megyeszékhelyre. Meglepett, hogy tudtam velük beszélgetni és még nevetgélni is, holott közben nagyon szenvedtem amiatt, hogy ez a Lali ennyire feldúlta az életemet, hogy már álmodtam is vele. Odakint hideg volt, de a vagonban jó meleg. Emlékszem a fűtésére még most is. Hagyományos szenes kályha volt, és ott hevert egy nagy rakás szén is mellette. 1975 decemberében jártunk, és akkor ez természetes is volt még. Különben máshogyan lett volna. Igaz, csak erre az egyetlen kályhás vonatra tudok visszaemlékezni a múltamból. Az is igaz, télen sosem utaztam vonattal, csak akkor.

 Gábor várt a vasútállomáson, sírva borultam a nyakába.

- Mi baj, édeske? Mi történt?

- Nagyon hiányoztál nekem! Nagyon-nagyon!

- Szeretlek, Kamillám!

- Én is szeretlek!

Beültünk az autóba és hamarosan ott voltunk a múltkori házban.

Bemutatta Tibort, Zoltán öccsét, a megboldogult Géza kisebbik fiát.

- Tibor tudja? Hogy én meg az apja... meg hogy a testvére is… - kérdeztem, már az ágyban.

- Nem hiszem, tőlem biztosan nem. Szerintem Géza is csak nekem árulta el a dolgot, a gyerekének nem mond el ilyesmit az ember... Ráadásul Géza velem szemben is diszkrét maradt, mert azt egyáltalán nem árulta el, kiről beszélt.

Csókolni, cirógatni, fogdosni kezdett a kedvesem.

- Imádom, ha hozzámérsz - vallottam be. - Bármit is teszel velem, nekem az hatalmas örömélmény.

- Boldoggá teszel, édeske...

- Gábor... valamit el kell mondanom...

- Mondjad, kicsim. Ha nem várhat...

- Nincs jelentősége, mégis elmondom, mert őszinte szeretnék lenni hozzád...

- Hallgatlak.

De nem tudtam mondani, mert csak artikulálatlan hangok jöttek ki belőlem, akárhogyan is próbálkoztam.

- Na, nem mondod? - kérdezte vidáman.

- De, most már igen. Így, hogy nincs a nyelved a számban, könnyebb beszélnem. Szóval... követni kezdett egy srác a városban. Mindig jött utánam, mosolygott, kedves volt. Gyümölcsöt lopott nekem a piacon. Meg is ismerkedtünk... nem történt köztünk semmi... csak...

- Csak?

- Egyetlenegyszer... megcsókolt hirtelen. Utána mondtam, ezt soha többé...

- És?

- Biztosan szerette volna többször is, láttam rajta, hogy odavan értem... Ráébredtem, ez veszélyes játék, nem szabad magamba bolondítanom, hiszen én nem akarok tőle semmit... csak annyi volt, hogy... de minden nőnek imponál, ha tetszik... nekem is jólesett a siker... és bűnösnek éreztem magam, hogy ez történt... és hiányoztál már nagyon... Ezért jöttem most el... hogy megnyugtass, nem tettem ellened semmit, és nagyon szeretsz engem. Mit mondasz, egyetlenem?

- Tehát a csók megtörtént, semmi más...

- Semmi más! A csók is inkább csak egy határozottabb puszinak felelt meg...

- Nem feküdtél le vele, ugye?

- Jaj, ne keseríts el! Akkor nem beszéltem volna róla! Akkor meghúznám magam és hallgatnék...

- Rendben van, Kamilla, hiszek neked. Bizalom nélkül semmi sincs. Köszönöm, hogy őszinte voltál. De nagyon szeretném, ha máskor nem keverednél ilyen helyzetbe. A bókokat  természetesen megköszönheted, tudomást vehetsz a tisztes távolból történő hódolatokról, de ne hagyd, hogy megcsókoljanak... mert, mert az nekem fáj...

- Megígérem, szerelmem!

- Köszönöm, szívem. Akarsz még mondani valamit? Ha nem, akkor visszadugom a nyelvemet...

- Jöhet a nyelved!

Jött is, de nem oda, hanem mindenhova máshova. Nem maradt még csak egy parányi felülete sem a testemnek, amit kihagyott volna az én kedvesem. Mindenemet megszeretgette vele, amihez csak odafért. És mindenemhez odafért...

 

- Azért szeretnék beszélni ezzel a  sráccal - mondta Gábor túl a szerelmeskedésen és tízpercnyi pihenő után. - Lesz hozzá egy-két szavam!

- Jaj, ne! Nehogy bántsd...

- Félted? Nem lehet, hogy mégiscsak ... egy kicsit... te is beleszerettél?

Sírni kezdtem, mert ezek szerint mégsem hisz nekem Gábor, és Lalit is bántani akarja...

- Na, kicsim, ne sírj... nem bántom a kis lovagodat, ne félj. De szeretném, ha komolyan vennéd, hogy belehalnék, ha valaki mással... összeszerelmesednél... Akár csak egy csókra is. Az érzelmek ellen persze nehéz védekezni, mert az önmagunk megtagadása lenne... De előzd meg az ilyesmit, Kamilla, szívem! Ha mást fogsz szeretni, elveszítjük egymást!

Szorítottam őt magamhoz, nagyon szorítottam. Már nem sírtam, csak féltem, hogy elhagy...

- Ne hagyj el, édes! Nem fogok senkibe beleszeretni, eddig sem történt meg! És nem hagyom magam megcsókolni se!

- Jól van, legyen így. Gondolj bele, mit éreznél, ha én azt mondanám, van egy csaj Szolnokon, nagyon tetszik, és nagyon kedves is hozzám. Ragyog a szeme, ha rám néz, és egyre kacérabb velem...
Megint sírnom kellett. Jaj, istenem, talán tényleg van neki egy ilyen nője ott...

- Nincs senkim, csak szerettem volna érzékeltetni veled, milyen is az, ha az ember kedvese körül illetéktelenek legyeskednek.

- Senki sem kell nekem, csak te! De szeress és ... és én hű maradok hozzád, és te se keress magadnak soha senkit, csak akkor, ha már undorodsz tőlem...

Ez hatott. Dédelgetni kezdett, szóban pedig biztosított arról, hogy én vagyok a legszebb nő a világon, és számára senki más nincs, csak én. Utána nagy szerelmi lendülettel beledöngölt az ágyba, és igazából nem éreztem olyan nagy csodának az együttlétet, de ez inkább attól volt, hogy a lelkemben maradt egy kis félelem.

 

 

Farkasok kedvese 54. fejezet: SZENES KÁLYHA A VONATON hozzászólásai

Szólj hozzá

0.027 mp