A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 57. fejezet: ÁLDOTT ÁLLAPOT

Mire Anyáék megjöttek, Andris hazament őhozzájuk, én pedig rendbe szedtem magam. Úgy fogtam fel azt, ami történt, hogy ezzel is szebb lett az életem. Ami igaz is. Természetesen furdalt a lelkiismeret, hogy Gábornak már nem mondhatom őszintén azt, hogy hű voltam hozzá, és ez fájdalom. A boldogságérzetem emiatt talán sosem lesz a legteljesebb. De boldog leszek így is, és, ha lehet, miért is ne lehetne, Gábort ezentúl még jobban fogom szeretni, és mert ő is szeret engem, és nem fogja megtudni, mi történt ma itt, minden rendben lesz.  Andrist megértem, kellettem neki, máshoz nem fordulhatott, mert én olyan vagyok neki, mintha örökös szerelem lennék... Ő is ilyen számomra. Nahát, ezt jól kitaláltam! De tényleg! Ha Buda jött volna vagy Egon, nem omlottam volna a karjaiba egyiknek sem. De Andris... ő más.

Hűtlenség? Most egy pillanatra Lali is eszembe jutott, merthogy ő is volt, talán már azzal is hűtlen voltam, még ha az csak icipicit is számít annak. Különben is, őt bevallottam Gábornak. Nem mindent, az igaz, de értelmetlen lett volna a teljes körű vallomás.

 

Két nap múlva Gábor karjaiban voltam és felszabadultan szerettem őt. Nem gondoltam senkire és semmire, amit csináltunk, az volt a legfontosabb. Ez a fontos dolog édes volt és örömteli, izgalmasan csodás és szárnyakat adó. Nagyon örültem, hogy bűntudat nélkül tudtam boldoggá tenni az én farkasomat, Farkas Gábort, és valamiért olyan érzésem is támadt, hogy most kezdődik számomra az élet, valami egészen új és szépséges dologgal több lesz benne, mint eddig bármikor volt...

Csirkepaprikást készítettem, képes voltam tésztát gyúrni és csipetkét szaggatni belőle, mert úgy szerette legjobban. Sűrű, hagymás szafttal öntötte nyakon a csipetkét a tányérjában, tejfölt is csapot hozzá két kanállal, és falta az uborkasalátával. Ez utóbbira apróra vágott fokhagymadarabkákat szórtam, tejfölt rá, és törött paprikával borítottam be a tetejét. A csirkét persze Apa vágta le... én nem voltam annak mestere, lehet, álszentségből, vagy csupán gyengeségből.
Gyönyörű hetek voltak ezek, szerelmi boldogságomat semmi sem zavarta.

Augusztusban nem jött meg a menzeszem, de nem foglalkoztam vele, majd megjön. Szeptember első hetét is megvártam, de nem jött meg egyáltalán. Óriási izgalommal mentem el a legjobban dicsért szülész-nőgyógyászhoz, miután újabb napokat kellett várnom, hogy szabadságáról visszatérjen. Kiderült, már tízhetes terhes vagyok... vagyis áldottan állapotos. És ekkor már arra is emlékeztem, hogy július végén alig volt valami, de ennek nem tulajdonítottam jelentőséget. 

Indultam a postára, hogy majd onnan telefonáljak Gábornak, de útközben találkoztam Anyával .

- Miért sírsz, kislányom? - kérdezte ijedten.

- Anya, édes Anyukám… - borultam a nyakába. -   Nagymama leszel...

Anya és lánya, azaz mi ketten akkor és ott az utcán sírtunk és nevettünk a meghatottságtól és az örömtől, egymást átölelve.

A felfokozott izgalomban alig tudtam elmondani a hírt, miután sok várakozás után Gábor belehallózott a telefonba.

- Drágám... orvosnál voltam... kisbabát várok... Gyerekünk lesz, édesem!

- Igen! Igen! - kiabálta Gábor. - Igen! Mikor, hogyan, hát tényleg?

- Tényleg, kedvesem! Ügyesek voltunk! Április közepén jön a kicsi!

- Nagyon szeretlek, Kamilla!

- Én is téged, Gábor! Nagyon-nagyon!

Apának is elmondtuk, de nagyapáéknak még nem, ugyanis Ede bácsit kísérték ki a vonathoz, mert napközben itt volt, és kifárasztották egymást. Ede bácsi be is rúgott, de nem akart itt aludni, ragaszkodott a hazautazáshoz. Muszáj volt kikísérni és feltenni a vonatra, aludja ki magát útközben.

- Majd holnap megmondjuk nekik az örömhírt - mondta Apa.

 

Amikor megjött a kedvesem, ez másnap délelőtt volt, azonnal elvitt az Óra és Ékszerboltba. Megvette a gyűrűket, de az övén szűkíteni kellett, így csak az enyémet vittük magunkkal. Amikor kijöttünk onnan, Teri mamába ütköztünk, aki a szomszédos látszerészüzletben szemüveget készíttetett.

- Hát ti?

- Nézd, Teri mama! - mutattam a gyűrűmet. -  Jegygyűrű...

- Jaj, Kamillácskám, de örülök! És hol a tiéd, Gábor?

- Szűkebbre veszik, és ha kész, egymás ujjára húzzuk hivatalosan is.

- Akkor hadd öleljelek meg benneteket, gyerekek! Végre rászántátok magatokat.

- Teri mama, szeretnél dédunokát? - kérdeztem az ölelés után.

- Mi az hogy... Csak nem? Babátok lesz?

- Igen, áprilisban, ha minden igaz. Márpedig igaz. Ugye Gábor?

- Én tőled tudok mindent, kicsim. Persze, hogy igaz, az orvos mondta és nálad jelei vannak.

János nagyapa és Pistapapa is nagyon megörült a jó hírnek. Előkerült egy kancsó bor is, aztán még egy és meg is itták Apával és Gáborral négyesben.

 

Úgy döntöttem, a baba a legfontosabb az életemben, és minden más csak utána jön. Anya egyetértett ezzel, de azt is mondta, Gábort ne hanyagoljam el, mert a gyereknek apa is kell, és a szülők boldogsága is nagyon lényeges. 

Mindent átgondoltam. Még az olyan abszurdnak tűnő dolgot is, hogy ha esetleg csalódnék Gáborban, akkor abba nem halok bele, mert a kisbabámnak jókedvű, egészséges anyára van és lesz is szüksége.

- Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik! - figyelmeztetett Anya. - Miránk mindenféleképpen számíthatsz, Kamilla, mert a szüleid vagyunk.

- Tudom, Anyukám, tudom és köszönöm.

Nem lettem kívánós, viszont tudatosan kerültem a zsírféléket, semmi kávé, semmi tea, csak gyógyteaféle nagy ritkán. A túlzottan fűszeres ételeket is elhagytam, és több gyümölcsöt, több zöldséget ettem. Ősz végére már egyértelműen gömbölyödött a pocakom. Ekkor Gábornak komoly mondanivalója volt.

- Édesem, talán észrevetted rajtam, hogy visszafogott lettem és néha szomorkás is vagyok - kezdte.

- Igen, meg is jegyeztem már háromszor is, hogy mi van veled.

- Valami történt, ami mindent megváltoztat... - folytatta. -   Gondolkodtam, mikor mondjam el neked, mert rosszul fog esni, és nem akarom, hogy összeomoljon a világod és a gyerekünkre is kihasson a rossz kedved... ami lesz... jaj, nagyon félek és féltelek...

Mielőtt megijedtem volna, sikerült elővennem a tarsolyomból az ott lapuló védekezési mechanizmust, mármint, hogy első a gyermekem, és semmi más nem lehet fontos annyira, főleg az nem, ami rossz... Ha el akar hagyni, abba belehalok persze, de a szívem alatt fejlődő baba miatt mégsem fogok. Danika a legfontosabb!

- Danika a legfontosabb! Semmi sem döntheti össze a világomat, mert Danika miatt a világom állni fog és jó lesz! 

- Danika? Honnan tudod, hogy fiú lesz?

- Érzem. Tudom és kész. De mondjad, amit mondanod kell, és döntsd össze a világomat, ha ez a sors akarata! Miről van szó? Nyögd már ki, mert mindjárt itt hagylak és átmegyek Anyáékhoz!

Jaj, nem szabad idegeskednem, pedig ez már idegeskedés...

- Szóval... Gizi zsarolt engem...

- Ááá, értem, a Gizi zsarolt! És neked ezért a Gizihez kell alkalmazkodnod, igaz? Hát akkor eredj a Gizidhez, majd megleszünk Danikával nélküled, érted?! - kiabáltam.

Nagyon dühös voltam, ez őrület …

- Azzal zsarolt, hogy...

- Nem érdekel! - vágtam bele a mondatába. - Ne mondd el! Elhagysz és kész! Igaz?

- Igen... nem tehetek mást - hajtotta le a fejét.

- Micsoda? Elhagysz? Elhagysz engem meg a kisfiadat, mert a volt nejed zsarol? Mivel zsarol, ha szabad tudnom?

- Azt mondta, nem tud jó anya lenni, ha nem járok el hozzá időnként... hogy őt alaposan megszeretgessem...

- És te eljársz hozzá?

- El... tulajdonképpen a válás óta... vagyis sosem szakítottunk teljesen...

- Ez az! - ordítottam, ahogy csak tudtam. - Ez az! Ez kell a kismamának, hogy ezzel a szemétséggel szembesüljön! Gratulálok, ezt jól megcsináltad!

- És Gizi is terhes... 

- Ó, hogy szakadjon rátok az ég! De tudod mit, kedves Gábor? Akkor siess vissza a Gizidhez, és vigyázz rá, mert a terhesség nem játék, az komoly dolog!

Ki akartam menni a lakásból, elszaladni innen, Anya karjaiba vagy akárhova; a nagy semmibe is talán, mert lehet, az élet nem nekem való, jobb lenne meghalni... De nem engedett. Átölelt, de ekkor ütöttem, ahol csak értem, aztán lefogott, mire sírva fakadtam, bőgtem, mint ... mint... nagyon-nagyon bőgtem...

Bele is fáradtam. Gábor simogatott, becézgetett, ölelgetett...

- Édesem, Kamillám, drágám...

- Mi lesz most? Mi lesz így? Mi lesz ezután? - sóhajtottam nagyokat.

- Szívem... Szeretlek nagyon... és maradjon minden továbbra is így... Együtt vagyunk, eljegyezlek, feleségül veszlek... de törődnöm kell a másik családommal is... Magdika és a születendő kistestvére is fontos nekem...

- És Gizi is...  - sóhajtottam újabb fájdalmasat. - Igaz?

- Gizi kegyetlen, akaratos, ezért is váltunk el.

- Elváltatok? Papíron... igen. Gyönyörű helyzet. Uralkodik feletted, azt tesz veled, amit akar. Nem vagy szabad ember, Farkas Gábor!

- De igen! Téged szeretlek jobban... és ő azt nem tilthatja meg, hogy szeresselek, hogy a tiéd legyek, veled legyek, veletek legyek...

- Otthagyod őt, rendben van? Szakítasz vele! Nem fogok osztozni rajtad! Döntsd el, kivel akarsz élni! Ha velem, akkor ideköltözöl és néha elhozod a gyerekeidet ide, de sosem fekszel le Gizivel!

- De a munkám odaköt... abból élünk, tudod...

- Én nem abból élek! Ettől a pillanattól fogva pedig még kevésbé. Visszamegyek a szüleimhez, mert nem akarok itt lakni. Keress egy másik szeretőt ide, ebbe lakásba, és maradj továbbra is a Gizivel. Oké?

- Gondolkozz, Kamilla! Mitől lenne jobb, ha most mindent felrúgnánk? Vagyunk egymásnak, és gyerekünk is lesz. Egy kapcsolatnak talán éppen az tesz jót, hogy a két fél nincs örökké együtt.

- Ó, de okos gondolat! Csak hogy tudd, már felrúgtad a kapcsolatunkat! És igazad lehet, izgalmasabb az élet, ha nem csak egyetlen társa van az embernek, legalábbis az ágyban legyen több, mert úgy a változatos. De én nem leszek neked az egyik... ágyasod... 

- Gondold meg, édesem... Danikának rám is szüksége van...

- Nem hinném, ezt nem hinném. Szolnokon két gyerek számít rád apaként, itt csak egy. A kettő több az egynél, ez világos. Ott van nagyobb szükség rád, szívem...

- Így gondolod?

- Hm... hát persze... Ráadásul a Gizi rámenősebb nálam, neki alávetett társ kell, mégpedig te, aki ezt tényleg megtestesíti. Én meg szelíd vagyok, gyenge, nekem meg erős férfira van szükségem. Majd csak akad előbb-utóbb...

- Biztos vagy ebben?

Nem válaszoltam. A hasamra figyeltem. Megmozdult... megmozdult a baba... most először...

Otthagytam Gábort és siettem a szüleimhez.

- Anyukám, megmozdult a baba! Képzeld, megmozdult!

 

Este mentem vissza. Gábor ott ült az asztalnál. Ivott...

- Miért iszol?

- Csak.

- Ne igyál, nem tesz jót neked.

- Te ne félts engem... nem kell féltened...

- Akkor féltsen a Gizi!

- Most hazamegyek... Szolnokra.

- Még csak az hiányzik! Ittál és nem keveset. Lefekszel és punktum. Aludd ki magad. 

- Édesem, holnap megbeszéljük a dolgokat...

- Mit akarsz megbeszélni? 

- A gyerekről gondoskodom, természetesen... A lakás is a rendelkezésetekre áll, én pedig nem fogok zavarni, csak amikor megengeded, hogy meglátogassalak benneteket. 

Hallgatott egy sort, én meg az eddigi egyetlen babaholmit nézegettem, a kicsinyke cipőt, ami megtetszett és már megvettem. Pedig az nem kell neki az elején...

- Jobb férfit érdemelsz nálam... elismerem - folytatta Gábor. - A Gizihez való vagyok... és igazad van, ott két gyerek... számít rám. A kettő pedig... több mint... - és lefordult a székről.

Odahoztam a szivacs ágybetétet, ráhúztam Gábort és kész. Gondoltam, visszamegyek Anyáékhoz és elmondok mindent, de mégsem tettem. Fáradt voltam, és elmondani mindezt a sok rosszat, ami ért, csak több erővel lehetett volna.

A pocakomra figyeltem, és mesélni kezdtem Danikának. - Volt egyszer egy kedves, aranyos kislány. Aki csak ismerte, mindenki kedvelte, de legjobban mégis a nagymamája szerette. A világ minden kincsét neki adta volna. Egyszer vett neki egy piros bársonysapkát. A kislánynak annyira tetszett a sapka, hogy mindig csak ezt hordta. El is nevezték róla Piroskának. Piroskáék bent laktak a faluban, nagymama pedig kint az erdőben, egy takaros kis házban... De most aludjunk... jó éjszakát, kisfiam...

 

Farkasok kedvese 57. fejezet: ÁLDOTT ÁLLAPOT hozzászólásai

Szólj hozzá

0.003 mp