A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 65. fejezet: NETÁN KISNYÚL?

Anya nagyon kíváncsian várt már...

- Danika elaludt... Előtte keresett... mondtam, elmentél, de majd sietsz vissza. De nem siettél...

- Nem jó elsietni semmit sem. Az ismerkedéshez idő kell.

- No és... milyen volt az igazi férfi?

- Nagyon klassz... jaj, Anya, olyan boldognak érzem magam! - öleltem meg.

- Maradjon is így, kislányom. Adná már az ég!

- Áll az alku, Anyukám! Intézd el, kérlek! Ő volt az első férfi az életemben.

- Hogyan? - meredt rám meglepetten. - Az első férfi? Hát nem? Hát nem a Wolf András?

- Jaj, de igen, az Andris volt az első, persze, persze... De a Farkas arról is beszélt, amikor itt játszottunk a kamrában... izé, az udvarban meg a kertben, a disznóólban és mindenhol, szóval arról is szót ejtett, hogy feleségül vesz...

- Ilyeneket játszottatok?

- Ilyeneket is... Nagyon kedves, rendes gyerek volt ez a Farkas, de most is az, úgy látom, úgy érzem.

- Legyen igazad, kislányom. Csak nehogy megint beválassz, mint szoktál!

- Anya, nekem Zombori Farkas kell, minden attól függ, ő mit akar...

- Egy italmeghívás még nem minden. Egy… egy szerelmeskedés sem - mondta, majd nagyot nyelt.

- Nem is ittunk, egyetlen kortyot sem! - vágtam rá. - Amúgy meg... nem fogunk megállni egynél, édes, egyetlen Anyukám... - és átöleltem őt.

Miután Danika felébredt, hazamentünk. Otthon nagy meglepetés ért, mert az egy évvel ezelőtt elveszett Foltosberci várt a kapuban.

Boldogan aludtam el a Farkassal való jól sikerült randevú élményeit visszapörgetve, és mégis Andrissal álmodtam. Jött a töltésen, de amikor hozzám ért, nem tűnt el, mint szokott, hanem nyújtotta a kezét.

 

Másnap megint ott voltam Farkasnál. Először csak mosolyogtunk egymásra, amikor beléptem a lakásba, azután átölelt, megcsókolt, és ringatott jobbra meg balra csak úgy álltunkban. 

- Jó, hogy itt vagy újra - súgta kedvesen.

- Örülök, hogy ezt mondod...

Ekkor a bal kezével elölről, a jobb kezével hátulról alám nyúlt és simogatni kezdett.

- Mit csinálsz? - kérdeztem leheletnyi halkan.

- Harapófogóba fogtam a kagylócskádat...

- Micsodámat?

- Igen, a micsodádat. A kagylócskádat.

- Kagylócska? Még sosem hallottam így...

- Igen, neked az van. Kagylócskád.

- Biztos vagy benne? Honnan tudod?

- Tegnap láttam, onnan tudom. Vagy tévedtem volna? Nem is kagylócska, hanem kiscica? Netán kisnyúl? Tudod, mit? Megnézem, nem akarok bizonytalanságban lenni!

- Tedd azt, édes...

- Azért előbb egy kicsit felfűtelek így, ahogy most itt állunk...

Lehúzta a bugyimat, de csak egy kicsit, ott vesztegelt egy darabig a térdeim felett. Ujjával hátulról finoman keresgélte, mérte, izgatta mélységem titkait, elölről pedig a legérzékenyebb pontommal bíbelődött, azon babrált ügyesen ez a drága férfi...

- Ajajaj, ne mááá... - mondtam és majd' elszálltam a játék forró izgalmában...

- De igenis... így repülj el, szépséges Kamillám! - búgta győzedelmesen.

Mindkét helyen, szinte egyszerre szakadt rám a gyönyörűséges ég, és bár nem szép szó a vonaglás, de édes érzés volt, és nagyfokú kéj tette velem. Szóval, bizony vonaglottam, és össze is estem a szédületes örömben. Farkas felemelt és a rekamiéra tett óvatosan, gyengéden. Lecibálta a bugyimat és két tenyerével beborította a tüzet, amit szított.

- Igen, ez kagylócska - mondta elégedetten és bele is csókolt.

- Megadom magam, nem vitatkozom... Legyen kagylócska, te vagy a szakértő.

- Na látod, tudom én, mit beszélek.

Ismételgette a csókolást.

- Csupa könny vagy... elsírta magát a kagylócska...

Ekkor fakadtam sírva...

- Ez az! Így már tudom, hogy boldog vagy... nem csak a kagylócskádnak volt jó...

- Így van... azért  késett a sírásom, mert ájulás közelben voltam a csúcson... te tetted ezt velem, Zombori Farkas!

- Vállalom, ez vagyok én! - mondta határozottan, odabújtatta fejét a fejemhez és átölelt.

Jó volt feküdni, pihenni ebben a bensőséges csodában.

- Akkor most mégiscsak meg kéne inni, amink van - javasolta valamivel később. - Különben hiába vettem tegnap annyi piát.

E szavakra ébredtem jóleső félálmomból. Beleegyeztem.

- Szívesen becsiccsentek veled, drágám. De mi lesz a te vágyaddal?

- Őrizgetem, tartogatom... de célba fog jutni, és ezt vedd úgy, hogy ígér még valamit neked is ez a nap.

- Remélem is.

Ittunk. Mindenből egy kicsivel többet, mint amit kevésnek mondanak. Átjárt már az ital mámora, és akkor Farkas dédelgetni kezdte a cicijeimet úgy, hogy az észveszejtő volt. 

- Mellecske, bimbócska, mézecske, udvarocska, édeske - becézgette, csókolta, szeretgette. Aztán odatette a két cicim közé vágyai meredező valóságát, és közösülést játszott... összekent... Nagyon meghatott ez a nyíltság, ez a bizalom, amivel felém fordult, amivel ölelt, amivel dédelgetett. Azonnal nekiállt újból szeretgetni engem. Hihetetlen volt, döbbenetes, ámulatba ejtő, magkapóan valószínűtlen, ahogy a testem legrejtettebb zugait is bejárta a csókjaival, megette minden porcikámat, összenyálazta, amire rábukkant... és semmimet se hagyta ki.

Már teljesen magamon kívül voltam, amikor óriási mozdulatokkal ismét belém vezette hatalmas feszültségét, és végtelen lendülettel hajszolta magát addig, amíg sikítva, kiabálva, sírva nem jeleztem, hogy ez már a kegyelemdöfés katarzisa...

Úgy omlott össze a világ, hogy szebb lett, mint valaha is volt! Félelmetes, megrendítő, boldogságos érzés...

- Mesés... - nyögtem ki hosszú percek múltával.

- Varázslatos... - suttogta Farkas.

Olyan fáradtságot éreztem, hogy még soha ilyet. Elaludtam.

A cirógatásaira ébredtem fel. Néha megharapta a fülcimpámat, de csak szájjal, nem fogakkal. A szemhéjamat csókolta a nyelvével... Ringatóztam, lebegtem, ének voltam és nyírfarügy, mosoly, álom és öröklét. Andalító lett, ami eddig frenetikus volt, és ez az egész szédülés hullámzó, mennybéli harmóniával töltött el.

 

Pár nap múlva kirándulni mentünk odaátra, a Gemenci-erdőbe.  Egy magaslesre bukkantunk az egyik erdei úton, aminek frissen ácsolt létrája volt. Háttal nekidőltem a létrának, arcomat megtalálta a fák ágai közt beszűrődő napsugár. Jólesően álltam ott csukott szemekkel. Farkas lassú, kicsiny csókokat helyezett el az arcomon, számon, szemeimen. Kezeivel a melleimet kezdte el szeretgetni, majd a felsőmet levette, így folytatta a simogatást, markolászást, és jött a csókkal való elhalmozás is.

 - Nagyon finom… - nyilatkoztam biztatón.

Abbahagyta tavasz-kedvű tevékenységét, a szoknyám alá nyúlt, lehúzta a bugyimat a földig. Mit tehettem? Kiléptem belőle.

 - Édes kis mókusfészek - mondta lázas hangon és tenyerét az így becézett forróságomra helyezte.

- Döfködhetnékem van… - jelentette be férfias szándékát.

- Ám legyen!

- Tedd szét, szívem, a lábad…

- Ó, szóval a szív az egy lábasjószág - suttogtam, és persze engedelmeskedtem.

Fantasztikusan szép mozdulatok következtek, egyre jobban fokozódott az édes lendület, és végül elolvadtunk a gyönyör csodájában. Odafentről egy reccsenés hallatszott, a létra egy kicsit megnyomta a lesházikót.

- Jaj nekem... nagyon jaj… - omlottam össze.

- Nekem is… - súgta a fülembe, nehogy meghallják a tölgyek, szilek, kőrisek, nyárak és füzek.

 - Káprázatos volt - összegeztem a történteket néhány perccel később.

 

Egy hétvégére elmentünk Badacsonyba, Farkas tyúkjait, kakasait János nagyapa, és persze Danika vállalta addig.

Fent a hegyen felfedeztünk egy szűk ösvényt a sziklaoldalban, ami egy gyönyörű kilátást kínáló sziklapadra vezetett ki.

-  Micsoda panoráma, micsoda látvány! - mondtam teljes csodálattal.

- Szívem, ez egy kényelmesnek tűnő hely, játsszuk el a kutyusos pózt! - tett szép javaslatot az én kedvesem. - Szerintem senki sem fog megzavarni minket, eldugott ösvény vezetett ide.

Ledobáltunk magunkról mindent, négykézlábra ereszkedtem és vártam a férfias közeledést.

 - Inkább farkasos póz! - javítottam ki.

- Legyen, ha már úgyis farkasok vagyunk - hagyta jóvá.

Kicsit simogatott, csókolgatott ott lent, majd égnek meredő, édes, férfias fegyvere utat talált parazsam közepébe. Megragadta a csípőmet. Először lassú ütemben, később már gyorsabban tette a dolgát, végül fergeteges, viharos verébhajszát vágott le és egyszerre omlottunk össze…

- Jól megkeféltél, hallod-e…

- Bizony ám… és elárulom, direkt volt…

Elnyúltunk az így „megáldott” sziklapadon, szerelmesen, önfeledten, örömökkel a szívünkben, és nagyot pihentünk.

 

Gyakran bújtunk össze Farkassal, és én is megettem őt, felfaltam, dédelgettem, mindent megtettem vele, amiben örömöt találtunk. A kapcsolatunk az erotikán alapult, de természetesen volt köztünk érzelem is. Nem az érzelem volt kevesebb nálunk, mint más pároknál, hanem a testi örömforrásokat jobban akartuk, jobban kiaknáztuk, mint mások; önfeledtebben, minden felesleges szemérmesség és más butaság nélkül éltük meg. Így telt egy hosszú, boldog év. Házasságról nem beszéltünk sokat, ő azt mondta, megrögzött agglegény, esetleg majd negyvenéves korában átgondolja a dolgot. Danikával jó barátságot alakított ki, a szüleimmel szintén. Főleg Apával, hiszen Farkas asztalos volt és faipari mérnök is, a műhelyben többször is jól működtek együtt. Azonban nagyon független maradt, mégsem lett szerves része a családomnak.

 

 

Farkasok kedvese 65. fejezet: NETÁN KISNYÚL? hozzászólásai

Szólj hozzá

0.002 mp