Farkasok kedvese 67. fejezet: CSALÁDEGYESÍTÉSI TERVEK
Két nap múlva megjött Gábor, látogatóba a kisfiához. Elmondtam neki. Első indulatában arcul ütött.
- Te ócska kis kurva!
- Tudod mit? Itt van az arcom másik fele is, tessék! Üss agyon, ha attól jobb lesz!
Elrohant. Bőgtem. Danika hozzám bújt, nagyon sírt ő is.
- Menj most el innen, légy szíves! - mondtam a visszaérkező Gábornak. - Igaz, ez a te házad, de akkor is menj el. Azt mondom, kívül tágasabb! Rendben? Nézd csak, sír a kicsi. Látta, hogy megütöttél...
- Nem akartam...
- Majd megkapod a pénzt, amit nem kellett volna adnod. Ha kurva vagyok, akkor a bugyimat úgyis teletömik pénzzel, hát össze tudom szedni azt az összeget egy-két szóból, és megkapod, ne félj.
Nem szólt semmit. Kiment az udvarba és ott járkált fel-alá. Utána bejött, bocsánatot kért. Azt mondta, nem vagyok kurva, és semmit sem vethet a szememre, mert ő sem jobb nálam. Pénzzel pedig nem tartozok neki, és szereti Danikát. Ha megengedem és ez a kisfiú javára lehet, akkor továbbra is a fiának tekinti. Amennyiben a tényleges apjának kell a gyerek, akkor ő, Farkas Gábor megmarad a háttérben, mint Gábor apu. Ha a kicsinek szüksége lesz rá.
- Jól van. Majd meglátjuk, mi lesz jó Danikának. Nekem ő a legfontosabb. Különben pedig alig ismer téged, hisz ritkán jöttél. Mindenesetre hamarosan kiköltözünk innen, hazamegyünk a szüleimhez.
- A pofont... azt felejtsd el, nagyon kérlek!
- Az megtörtént, feledhetetlen pofon volt. Ne haragudj, de nagyon megaláztál vele. Azzal is, hogy lekurváztál.
Zsuzsinak megírtam, Danika a bátyjától van. Bocsánatot kértem tőle, amiért nem meséltem el neki, hogy Andrissal akkor titokban szeretkeztünk.
- Megértelek, Kamillám, így egyeztetek meg a bátyámmal, hogy hallgattok róla - nyugtatott meg a barátnőm, amikor személyesen is beszéltünk erről. - Kettőtök édes titka volt ez. Miért is sértődnék meg, hogy titkod volt előttem?
- Köszönöm, Zsuzsikám.
- Az a szerencséd, hogy a bátyámról van szó - mondta vidáman. - Ha valaki más lett volna, most meg lennék bántva a hallgatásod miatt.
Három hét alatt költöztünk haza, részletekben. Szeptemberben Danika óvodás lett, és ez nagyon tetszett neki.
A hónap végén Csilla meghalt. Én nem mentem fel a temetésére. Hajnalkát sem vitték, én vigyáztam rá. Azt mondták neki, hogy az anyukája angyal lett az égben. Mindenki sokat foglalkozott a kislánnyal, hogy ne gondoljon a veszteségére.
November elején Andris hazajött tizenöt év után, és ide is helyeztette magát. Kapott szolgálati lakást, abba költözött. Nórika nélkül érkezett.
Még tartott a kapcsolatom Farkassal, de az utóbbi időben kevésbé tudtam felszabadult lenni a karjaiban, hiszen a megváltozott apasági helyzet járt a fejemben, és ezen keresztül az Andrishoz fűződő érzésem is felfrissült. Nagyon megviselt Csilla halála is. Nemigen tudtam elfogadni, hogy egy fiatal nő, olyan, mint én, és neki nincs tovább...
Wolfék és Anyáék azt találták ki közösen, hogy én mondjam el Andrisnak az apaságát. Bekopogtam hozzá.
- Andris, beszélnünk kell.
- Gyere, Kamilla, gyere be, örülök, hogy jöttél.
- Nagyon sajnálom, hogy Csilla meghalt. Szerettem őt. Ezt őszintén mondom.
- Igen, ő szerethető ember volt. Kedves lény. Nagyon fáj, hogy elvesztettem. Hajnalkának is nehéz. De ő kiheveri, a gyerekek erősek. Inkább mesélj magadról. Mi van veled?
- Semmi különös... vagyis... Zombori Farkas a párom, de úgy érzem, már lehullóban a csillagunk. Nem tudok egyedül lenni, ahogyan te sem tudtál soha. Nem túl komoly a kapcsolatunk, de tele van vidámsággal, élettel. Nem fogunk összeházasodni, ő nem férjnek való. Én pedig anya vagyok. Ez a legfontosabb.
- Igen, valójában ez a legfontosabb az életben, hogy gyerekeink vannak. Persze még jobb, amikor társ is akad hozzá, igazi társ.
Hallgattunk egy kicsit.
- Képzeld, Hajnalka és Danika nagyon jól összebarátkoztak. Olyanok már, mint a testvérek... Szeretik egymást, ezt ki lehet mondani. Danika sokat van nálatok, amióta Hajnalka itt van.
- Testvérek? Ez jó, ez nagyon tetszik. Akkor talán úgy lesznek, mint te voltál Zsuzsival. Testvéri barátok. Igaz, ti lányok voltatok, ők pedig fiú és lány. Habár ez is lehet tartós barátság.
- Igen, valószínűleg az lesz. Nagyon tartós...
- Vagy tudod mit, Kamilla? Még szerelmesek is lehetnek egymásba! - mondta nagy lelkesedéssel. - Képzeld csak el! A te fiad és az én lányom...
- Andris... nem lesznek szerelmesek egymásba... nem lesznek.
- Miért? Miért ne lehetnének szerelmesek egymásba?
Közel léptem hozzá és a szemébe néztem.
- Azért, mert a testvérek nem lesznek szerelmesek egymásba. Mert... ha testi kapcsolatba kerülnek, az vérfertőzés vagy fajtalankodás, azt hiszem.
- Micsoda? Testvérek?
Láttam rajta, nem érti, nem fogta fel, hogy mit is mondtam.
- Igen. Hajnalka és Danika testvérek. Közös apjuk van.
- Hogyan? Mit beszélsz?
- Danika a te fiad…
Csak nézett rám… aztán két kezével megragadta a karjaimat.
- Ez komoly? Ne tréfálj most velem, nem vagyok olyan állapotban, nagyon kérlek!
- Nem tréfálok. Ez az igazság. Apukád szerint a fiamat te csináltad nekem. Azt is mondta, a Wolfok vérének örökítő ereje nagy.
- Apám mondta?
- Láttad Danikát, nem? Nem vetted észre, hogy kire hasonlít? Amikor a hosszú haját levágtuk, akkor anyukád és apukád azonnal észrevette a hasonlóságot köztetek. Hozták a fotóidat és tényleg, Danika hajszálra olyan, mint te voltál ilyen idősen. A szüleid szerint a külsején kívül a hangja, a mozdulatai, mindene a tied.
- És mióta tudjátok? Miért nem szóltatok?
- Nem akartuk, hogy felzaklasson egy ilyen hír, hogy Csillával tudj törődni... Már a nyáron kiderült... Három éven át senki sem tudta. Nem tudták, hogy együtt voltunk akkor. Én meg nem gondoltam rá, hogy nem Gábor ejtett teherbe... hisz az ő társa voltam.
- Kamillám, ha ez igaz, akkor megint boldog ember leszek és élni fogok. Tudod-e miért?
- Mert vannak gyerekeid.
- Igen! De azért is, mert akkor megkérem a kezed, hogy legyél a feleségem és egyesítsük a családot! A testvérek testvérek lehetnek, és mi vagyunk a szüleik. Ugye szereted Hajnalkát?
- Jaj, Andris! Nagyon szeretem Hajnalkát! Szeretnék az anyukája lenni! De mi lesz Nórival?
- Nórival már semmi sincs... vége lett.
Összeölelkeztünk. Sírtunk is. Aztán rohantunk, hogy megöleljük a gyerekeinket és a szüleinket is.
Mindenki együtt volt Wolféknál, már vártak ránk.
- Kisfiam! - kapta ölbe Andris Danikát, amint meglátta őt a konyhában. - Kisfiam, édes kisfiam!
Szorította, ölelte... aztán kénytelen volt letenni, mert a gyerek kapálózott.
- Hajnalkával játszunk... tatast rajzolunk, engedj el! - mondta.
Már ki tudta mondani helyesen is ezt a szót, de kópéságból továbbra is ragaszkodott a tatashoz.
- Apuka, rajzolj te is kakast! - hívta Andrist Hajnalka. - Danika még nem is tud, az övé krumpli lett, nem kakas.
- Nézd ezt, fiam! - mutatta azokat a bizonyító erejű fényképeket Laci bácsi. - Ugye te is meg vagy győzve?
Andris ránézett a képekre.
- Igen, nincs kétségem.
Közben Danika visszaült Hajnalka mellé a kisasztalhoz rajzolni, az apja és én odaguggoltunk és néztük őket.
Laci bácsi hozta a fényképezőgépét és készített pár felvételt.
- Az első közös fotók erről az egyesített családról - mondta. - Mert ugye összeházasodtok végre, igaz?
Válasz helyett összeborultunk Andrissal...
