Farkasok kedvese 9. fejezet: AZ ELSŐ EGYÜTTJÁRÁS
Jól tanultam. Szerettem a szakmai munkát is. Automatikusan felvettek a KISZ-be, és még a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének is tagja lettem. Ehhez kapcsolódik egy érdekesség. A nálunk dolgozó Szakmári Ferkó sosem lépett be a szakszervezetbe. Azt mondta, a szakszervezet a munkáltatóval szemben védi a dolgozó érdekeit. A szocializmusban a dolgozó nép van hatalmon, az ő kezében vannak a termelőeszközök, a gyárak és más vállalatok, így egyben saját maga munkáltatója is. Nincs szükség szakszervezetre, belépni pedig logikátlan. Az SzB. titkár mosolygott és nem kötötte az ebet a karóhoz.
Lőni nyár óta már nem jártam, atlétikára igen.
- Még nem dőlt el semmi - mondta az edzőm, Hugó. - Hajtsd már meg magad, Kamilla, kicsit jobban! Akkor kiderülne, mennyire vagy tehetséges, illetve szorgalmas. Most nem tudnék erre választ adni. Azt hiszem, még nem határoztad el magad az atlétika mellett igazán. Ez még hiányzik.
- Oké, megpróbálom.
- Úgy legyen!
Eddig még nem vettem észre az ifjabbik Hegedűst, a Lórit. Most, az újabb tavaszon már igen. Igaz, ő is fiatal, még csak srác, talán nem igazi férfi... de nekem nagyon szimpatikus volt. Ő is járt edzésre, középtávfutásban próbálkozott. Egyszer véletlenül meghallottam egy másik sráccal való beszélgetését. Úgy értem ezt a véletlent, hogy edzésen általában próbáltam a közelében lenni...
- Akkor jövök igazán lázba, ha egy csajnak különleges a frizurája. Nem öreg hölgyes, nem hagyományos, hanem kissé eszement. Kócos így vagy kócos úgy, és vakmerő.
Ezt mondta Lóri annak a másiknak. Mindenesetre a legközelebbi edzésre egy vakmerően egyéni, kócosan eszement hajjal mentem. Nem is maradt el a siker.
- Kamilla, csúcs vagy! Ez aztán a menő haj! Jól áll, szédületesen jól! Nekem elhiheted.
Elhittem. Attól fogva udvarolt nekem, én meg örömmel fogadtam. Megtörtént az, hogy végre lett valakim, aki komolyan vesz és én is őt. Ez már igazi együttjárás volt. Már eljutottunk a csókolózásig, védettnek vélt helyeken át is öleltük egymást, és ruhán keresztüli simogatások is történtek már. Többször jelezte, hogy már összebújhatnánk úgy igazán is, de én mindig türelemre intettem.
- Még ne, majd, nemsokára - mondtam ilyenkor, bár nagyon vágytam rá én is.
Aztán eljött a napja. Csodás kis blúzom volt, nem vettem alá melltartót. Hazavitt, a szülei nem voltak otthon.
Húztam az időt, hogy minél hosszabb legyen az a délután. Aztán volt egy pillanat, amikor már egyértelműen jeleztem, eljött az idő, történjék meg, aminek meg kell történnie. Kibontott a ruháimból, közben ő is levetkőzött. Remegtem, de jólesően. Kézen fogva az ágyhoz vezetett. Bebújtam a paplan alá forró meztelenségemmel, és a tizenöt éves ártatlanok felnőttségével.
Mellém bújt, csókolt, simogatott, dédelgetett. Ez egy egészen másik érzés, egy másik világ, egy másik izgalom volt, soha ilyet nem éreztem. Tudtam, hogy csak pár pillanat, és aztán...
De nagy hirtelen felült, odakintről ajtónyitás zaja hallatszott.
- A szüleim - nyögte ki zavartan, aztán a fejemre borította a paplant és már be is nyitott valaki a szobába.
- Lóri! Mi ez itt?
Női hang volt.
- Csak... csak ... gondoltuk, hogy... - dadogott Lóri.
- Igen? Na, akkor leplezzük le a titkot, hadd lássam, ki van a paplan alatt!
Lerántotta rólam a paplant. Ott kuporogtam nagy félelemben meztelenül egy idegen asszony előtt. Végtelenül megalázva éreztem magam.
Kiugrottam az ágyból, felrántottam a szoknyámat, a blúzomat és a cipőmet, majd kirohantam a lakásból.
- Jaj, bocsánat, kislány! - hallottam a nő hangját. - Féltem, hogy valaki más van az ágyban! Jöjj vissza, elnézést kérek!
A kapuban összeütköztem a belépő Hugóval.
- Kamilla, mi történt?
De én csak rohantam, menekültem onnan, mint egy megvert sereg, és bőgve vetettem magam Zsuzsiéknál a barátnőm karjaiba.
Reggel a iskola előtt várt Lóri, magyarázkodni kezdett.
- Nem érdekel! - mondtam kurtán.
- De hadd magyarázzam meg!
- Nem kell. Ezt nem is lehet. Hagyj békén!
A suliból hazafelé vánszorgásom közben egy másik srác, aki szintén atlétikára járt, a kezembe nyomott egy borítékot. Csak otthon bontottam fel. Három mondat volt benne Lóritól: Nálunk hagytad a bugyidat. Rád adom szívesen, ha megbocsátasz nekem. Anyám szeretne megismerni.
Én azonban ezek után el akartam felejteni Lórit, az anyját, sőt, még az atlétikát is.
