Kasza Béla: Csendes csillag Csengettyű homlokán
Tudom, hol a helyem, mégis jött egy érzés,
bátran bevallottam, én, a máskor félénk.
Bizony megérte e tüneményes álom,
amit adtam, kaptam, soha meg nem bánom.
Nem vágyhattam többre, túl nagy a szakadék,
mégsem szült bántódást, sértődést a szándék.
Néhány őszinte sor, ez volt, amit adtam,
megleptem, ő pedig örömmel fogadta.
Szükségem volt erre, s megölelt az öröm.
Messziről szeretem, de ezt is köszönöm.
Ettől vagyok boldog, muzsikál a világ,
zenévé változott mosoly, égbolt, virág.
De azért sírok is, jogos ez, érthető,
sérülékeny vagyok, önnön sebezhető.
Sírni szimfónia, könnyek szülte dallam,
elmúlni sem rossz, ha benne gyöngéd dal van.
Álmok világában kedvem, üdvöm, hitem.
Alkatom lírikus, kicsit őrült talán.
Csengettyű valóság, magammal viszem,
és mivel velem lesz, szebbé válik hazám.
Homlokára, ujjára csendes csillagot,
lüktető szívére zöld illatú reményt,
ajkára, ha nem borzad, csókot rajzolok,
ilyenkor lehunyja majd gyönyörű szemét.
