Kasza Béla: Gyönyörű a béke
Gyönyörű a béke csendben, csókban, dalban,
önfeledt hajnalban, őszi rőt avarban;
viháncoló, virgonc gyermeknevetésben,
ábrándos árnyékban, szeleskedő szélben.
Madárcsicsergésben ezernyi a lélek.
Kívül s belül béke? Nincs, amitől félek,
ezért vágyom szóra, záporra, kenyérre,
sötétben rálelni macskaszemű fényre.
Elárvult álmok közt bátran botorkálok,
így térnek magukhoz általam az álmok.
Szeleburdi kölyökeb a cipőmre pisil,
zajlik az életem, mozgalmas, nem nihil.
Csillagként csavarogni földön vagy égen
jó lenne, lehetne egyik szenvedélyem;
de csak ha béke van, ezt csakis úgy lehet.
Békében messzebbre repül a képzelet.
A béke jó anya, barátkozás, líra,
a földi mennyország, ne fektessük sírba!
Béke a teremtés, béke az igazság,
a háború félelem, durvaság és vadság.
A háború oly nagyon esztelen, ostoba.
Ne bántsál engem és nem bántalak soha;
hisz érték az élet, te is, én is, ők is,
e csodás értéket mindenképpen őrizd!
Tégy felém egy lépést, kezed megszorítom,
hajítsd el fegyvered, felejtsd szitkom, szitkod;
eső kell a földnek, vértől ázni halál!
Ne válj szárnytalanná, vers, szerelem, madár!
