Kasza Béla: Időkapu-álom
Szép nap ez a mai, most erős a hitem,
ezért száraz lábbal átmegyek a vízen,
habár a híd íve is kínálja magát.
Szívem most meztelen, se cipő, se kabát.
Bizony elindulok, miért is ne mennék,
elérem tán Párizst, esetleg Szeremlét,
vagy talán még azt se, csak a Pandúrt járom.
Emelt fővel teszem, bár van rajtam járom.
Vidám szél nyúl értem, barátkozni akar,
levelek hullnak rám, amiket felkavart.
Nyitogatja kedvem, babrálgat a záron,
mint hajnal, ha változtat éjjeli szabályon.
Fülembe kis erdő susog, szelíd, kerek,
csak madarak és fák, sehol az emberek.
Ősz-erdő közepén időkapu, álom.
Vissza a szebb múltba! Ez az ideálom.
Átlépek rajta, átölel majd jó Anyám,
nem remélt fordulat: vele lesz az Apám.
Tisztesség vár énrám, nem a terhes jelen,
fellélegzem végre, félelmem levetem.
Lelassul az idő, minden csupa béke,
varázserőm támad, jó ez, elvégre
nem is lehet máshogy, hisz csillog a szemem.
Jövőképem a múlt. Újjáépít engem.
2022. ősz
