Kasza Béla: Kóbor álmaim peremén
Kihűlt a tékozló nyár,
vándormadárfelhők az égen.
Én sem vagyok már ugyanaz,
aki voltam egykor régen.
Árnyak lopakodtak
áldott, fényes kedvemre,
barnára fáradt levelekbe
ágyaz a kíméletlen idő.
De váratlanul nyújtózni
kezd bennem ösztön, lélek,
s új vágyakat ringat képzeletem,
frisset, ébresztőt.
Aztán meglátom Istent
kóbor álmaim peremén,
ott áll egyedül,
arcán szelíd magány.
Egy régi dalt hegedül.
Feléje indulok
és dúdolom a dallamot.
Halk jelenléttel köröttünk angyalok.
- Téged vártalak - hallom Isten szavát.
Leborulok. Késztet a vágy.
