Kasza Béla: Négyen a határban
Gyengéd hozzám még a szemem,
enged látnom jelent, múltat.
Bennem a csend szép kegyelem,
az is, hogyha lázak dúlnak.
Boldogságom szemlélődő,
társadalmi nem volt soha;
számos csoda oly meggyőző,
szeret, ringat, nem mostoha.
Csavargok a Szabadsággal,
vagyok nyughatatlan vándor;
mi mást kezdhetnék e vággyal,
ösztönöznek színes álmok.
Láttam Istent a határban,
ő szintén felismert engem;
mosolyogtak búzaszálak
s dal nyílott a szőke csendben.
Pacsirta volt, sosem árva,
Istennek szólt ez az ének;
itt van fészke, jó hazája,
köszöni a békességet.
Szelíd csendben, tiszta dalban
egyek voltunk így mi négyen;
és a világ lánca, zaja,
semmi volt a messzeségben.
