Kasza Béla: Nem kell arany-karát
Ezen a jó padon írtam már több verset.
Fiatal, festett pad, itt a szú nem perceg.
Duna-parti csend van, még a szél se fuvall.
Őszülnek túl a fák, ez elmúlást sugall.
Közvetlen mellettem, itt szunnyad a lelkem,
álmában mosolyog, én mégis felkeltem.
Ébredj, testvérem, az ébrenlét is álom,
megosztom veled derék tapasztalásom.
Most látom, én magam vagyok szelíd lelkem,
titkaimat így hát önmagamba rejtem.
Fát, folyót becézek, természet templomát,
minden szépben megérzem Isten dallamát.
Szemlélődöm csak, az őszi reggel barát.
Nem adom semmiért, nem kell arany-karát.
A früstük sem sürgős, ráér később, délben.
Szél támad s úgy döntök, megölelem kéjjel.
