Kasza Béla: Olykor a csendről mesélek
Senki nem tudja, mit képzelek, mit álmodok,
nem hallja meg, nem érti meg, amit mondok,
és senkit sem érdekel, miért és miről írok.
Megölel álom, szél, felhő, fauna, flóra,
de oly kevés erre napi huszonnégy óra!
Könnyes szemmel nevetek és mosolyogva sírok.
Olykor a temetőben a csendről én mesélek,
rám figyelnek korhadt keresztek, szótlan fények,
némán hallgatják elárvult, földbe süppedt sírok.
