Kasza Béla: Szürke kegyelem
"Ha a Nap kél piros fénnyel,
elrévedek édes kéjjel.
Ha szürkék a hajnalok,
akkor kicsit meghalok."
Kasza Béla: Kéj és halál
Szürke hajnal ölel, már így is szeretem,
ölbe vesz, tisztulok, csendes e kegyelem.
Szürkülök magam is. Sosem várt változás,
segített halálszag, félelem, váltóláz.
Útjaim is szürkék. Ha megyek, ha jövök,
kitérnek angyalok, legyintnek ördögök.
Fáradt vándorlétem Istennek tenyerén,
ebből táplálkozik szívemben fény, remény.
Mert mi is a világ? Lázadozó béke,
vadvirágok álma, vörös alkony vére.
Megszoktam, hogy élek, távozásom kizárt,
táplálnak erények, megtartanak hibák.
Ha mégis meghalok, madarak siratnak,
tudják, csillag vagyok, rokona a Napnak.
Onnantól e világ nem lesz már a régi,
hajnal szürkeségét senki sem becézi.
