Kasza Béla: Titkok titka
Mentem a poros dűlőúton,
a búza szőke, az ég meg kék volt.
Oldalt zöld lándzsák, két jegenye, sudár.
Nem érdekelt jövő és nem érdekelt múlt,
nyakamba könnyű szellő bújt
és lányos napsugár,
cipőmbe kevéske homok.
Mégis mosoly nyílt arcomon
- sietve, hisz nem várhat -
és elhagyott az összes bánat.
S bár nem hallatszott madárdal
és nem volt ott virág,
úgy éreztem, megfejtettem
minden titkok titkát.
